Csalódást keltő Barca-döntetlen a Getafe ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.03. 15:58
null
A Barcelona a ráadásban bukott két pontot, és a bajnoki címre is csak matematikai esélye maradt (Fotó: Reuters)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 36. körében a Barcelona a Getafét fogadta. Hiába volt azonban nagyobb mezőnyfölénye, hiába vezetett kétszer is, a gyengébb, de nagy szívvel küzdő madridiak megragadták a kevés esélyüket, és egy pontot elvittek a Camp Nouból.

A Barcelonának és a Getafénak is nagyon fontos volt a meccs, hiszen a Barcelona még nem mondott le a bajnoki címről, a Getafe pedig nem akar kiesni.

Ehhez képest az első félidőben szinte felborult a pálya, hiszen a Barcelona szinte át sem engedte a felezővonalon madridi ellenfelét. Jellemző, hogy majdnem húsz percre volt szüksége a Getafénak arra, hogy eljusson a hazai csapat kapujáig.

A hatalmas mezőnyfölény ellenére nem lehet azt mondani, hogy a Barcelona futószalagon dolgozta volna ki a helyzeteit. A 70%-os labdabirtoklás nem párosult megfelelő helyzetkialakítással, de Messi és Dani Alves remek összjátéka mégis meghozta a vezető gólt a Barcának. A 23. percben Jobb oldalról jött az átadás Dai Alvestől laposan a tizenhatoson belülre, és egyetlen védő sem tudott felszabadítani. Messi érkezett, és kapásból a jobb felső sarokba vágta a Barcelona vezető gólját. 1–0

Azt hihette volna az egyszeri néző, hogy ezzel kinyílik a Barca-gólzsák, de nem így történt. A Barca talán túlságosan megnyugodott, a Getafe pedig csak rombolt. Aztán egyenlített is a Getafe, pedig erre senki sem számított.

Történt, hogy Mascherano elcsúszott a félpályánál, Sammir megiramodhatott a kapu felé, csakhogy a barcelonai játékos utolérte, és felvágta. A 37. percben a szabadrúgás után ravaszul beemelték a labdát, Lafita mellre vette, majd 11 méterről, jobbről a jobb sarokba lőtte a labdát. Pinto a sok lábtól nem látta a labdát, így surrant be a Barcelona kapujába. 1–1

Jellemző, hogy a Getafénak ez volt az első kapuralövése a meccsen... A hátralévő időben lecsorogtak a percek, értékelhető megmozdulás már nem történt egyik oldalon sem.

A második félidő elejét megint megnyomta a Barcelona, de a mezőnyfölény megint meddőnek bizonyult. Még Messi volt a legaktívabb, de a 49. percben jó lövését César bravúrral védte.

Muszáj volt frissítenie a Tatának, ezért Fabregast küldte be a Barcelona vezetőedzője. Jó kis húzás volt, nem vitás. A 67. percben ugyanis újra vezetett a Barcelona. Fabregas adott remekül középre a jobb oldalról, az érkező Pedro Rafába lőtte a labdát, róla Alexis Sánchez elé perdült, aki 12 méterről egyből a Getafe kapujába lőtte a Barcelona második gólját. 2–1

A kiesés rémétől fenyegetett vendégek támadásba lendültek, kisebb helyzeteket is kialakítottak, sőt a 80. percben Sarabia révén egyenlíthettek is volna, de kimaradt a helyzet. Az utolsó percekben húzta az időt a Barca, de így sem húzta ki újabb kapott gól nélkül...

Már a 92. percben jártunk, amikor Gavilán bal oldali beadása után Lafita 7 méterről fejelt a Barca kapujának bal oldalába. 2–2

Ezzel a Barcelona nagyon nehéz, szinte kilátástalan helyzetbe került a bajnoki címért zajló versenyfutásban, a Getafe pedig tovább reménykedhet a bentmaradásban. Ha a ma látott harci szellemmel fog küzdeni a madridi csapat, akkor nem is alaptalanul.

SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN
35. FORDULÓ

Barcelona–Getafe 2–2 (Messi 23., A. Sánchez 67., ill. Lafita 37., 92.)
TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Real Valladolid–Espanyol 1–0 (Rukavina 20.)
Osasuna–Celta Vigo 0–2 (
Nolito 20., 34.)
Málaga–Elche 0–1 (G. Rodrigues 11.)

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 35 28 4 3 75–22 +53 88
2. Barcelona 36 27 4 5 99–32 +67 85
3. Real Madrid 34 26 4 4 98–32 +66 82
4. Athletic Bilbao 36 20 8 8 65–38 +27 68
5. Sevilla 35 17 8 10 66–50 +16 59
6. Real Sociedad 35 16 9 10 59–51 +8 57
7. Villarreal 35 15 7 13 54–43 +11 52
8. Celta Vigo 36 13 7 16 46–52 –6 46
9. Valencia 35 12 9 14 47–48 –1 45
10. Rayo Vallecano 36 13 4 19 45–74 –29 43
11. Levante 35 10 12 13 31–42 –11 42
12. Espanyol 36 11 8 17 39–47 –8 41
13. Málaga 36 11 8 17 37–45 –8 41
14. Elche 36 9 12 15 29–47 –18 39
15. Granada 35 11 4 20 30–53 –23 37
16. Getafe 36 9 9 18 32–53 –21 36
17. Valladolid 35 7 14 14 34–54 –20 35
18. Osasuna 36 9 8 19 29–60 –31 35
19. Almería 35 9 6 20 38–69 –31 33
20. Betis 35 5 7 23 29–70 –41 22
Legfrissebb hírek

A sirályoktól a futball terrorcsapatáig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló a Konferencialigában

Konferencialiga
3 órája

La Liga: szektorbezárás és pénzbüntetés a Rayo Vallecanónak

Spanyol labdarúgás
6 órája

Négy mérkőzésre meszelték el Vinícius Júniort, kihagyja az el Clásicót

Spanyol labdarúgás
19 órája

Gulácsi Péter: A hétfői események mélyen megráztak minket

Spanyol labdarúgás
20 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54

A Getafe megszerezte Daniel Carvajalt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.10.13. 10:32

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 08:41