Atlético: Courtois Ramosszal álmodott, Mourinhóval beszélt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.02. 19:04
null
Lehet, hogy Courtois már látja a jövőjét, de még nem beszél róla (Fotó: Action Images)
A brazíliai világbajnokságra készülő belga labdarúgó-válogatott kapusa, Thibaut Courtois az egyik helyi lapnak adott nyilatkozatában elmondta, egyeztetett José Mourinhóval, a Chelsea menedzserével a jövőjét illetően, de az elhangzottakat nem hozza nyilvánosságra.

 

„Egyértelműnek látszott a jövőm, de aztán kvalifikáltuk magunkat a Bajnokok Ligájába” – mondta Courtois, aki a Chelsea kötelékébe tartozik, de 2011 óta kölcsönben az Atlético Madridban véd.

„A Barcelona elleni utolsó bajnokit megelőzően Mourinho felhívott, az viszont köztünk marad, hogy miről beszéltünk. A Chelsea-hez még két évig szerződés köt, elvileg az angol klubnál kezdem el a felkészülést, de erre még visszatérünk. Most nem aktuális a jövőmről beszélni” – tette hozzá a belga játékos, aki Simon Mignolet-vel küzd meg a válogatottban az első számú kapus pozíciójáért.

A 22 esztendős kapuvédő kitért a BL-döntőre is, melyet az Atlético hosszabbítás után veszített el a Real Madrid ellen.

„A meccset követő éjszaka nem tudtam aludni. Többször is felébredtem, és Sergio Ramos fejesére gondoltam. Majdnem kivédtem, néhány centiméter hiányzott. De nem szabad elfelejteni, hogy ebben a szezonban megnyertük a spanyol bajnokságot” – zárta mondandóját Courtois.

Legfrissebb hírek

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15

Mbappéék különcködtek, nem vettek részt a La Liga kampányában

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 10:24

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Kétgólos hátrányból felállt az Elche, de a Real Madrid a hosszabbítás perceiben kiharcolta a győzelmet

Spanyol labdarúgás
2026.09.15. 23:27

A Rayo Vallecano az első félidőben döntött az Espanyol ellen, már nem nyeretlen a Valencia

Spanyol labdarúgás
2026.09.15. 21:01

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41