Barcelona: marad Suárez négy hónapos eltiltása, de edzhet

2014.08.14. 15:05
null
Suárez harapása négy hónapos eltiltást ért (Fotó: Reuters)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése értelmében marad Luis Suárez négy hónapos eltiltása, de az uruguayi játékos ez idő alatt edzhet a csapattal.

 

A FIFA korábban azt követően tiltotta el kilenc válogatott mérkőzéstől és négy hónapig mindennemű futballtevékenységtől az uruguayi csatárt, hogy a világbajnokság csoportmeccsén megharapta az olasz Giorgio Chiellinit.

A Liverpooltól azóta a Barcelonához szerződő csatár meghallgatását augusztus 8-án tartották meg Lausanne-ban, az ítéletet a játékos mellett a klub és az uruguayi szövetség is megtámadta. Annyit elértek vele, hogy ma tulajdonképpen enyhítették az ítéletet azzal, hogy Suárez legalább edzhet a csapattársakkal.

Bár hivatalos megerősítés egyelőre nincs – és a CAS mostani döntésének hivatalos indoklása sem ismert egyelőre –, Suárez ügyvédjei szerint a barátságos (felkészülési) mérkőzésekre immár nem vonatkozik az eltiltás.

Ez egyben azt jelenti, hogy az uruguayi támadó hétfőn pályára léphet a Barcelonában a hagyományos Gamper-kupán – a katalán klub ellenfele a mexikói Club León lesz az alapító elnök tiszteletére rendezendő mérkőzésen –, sőt hazája válogatottjában is ott lehet a szeptemberi-októberi felkészülési mérkőzéseken.

Egyvalami biztosnak tűnik: Luis Suárez első alkalommal pénteken edz együtt a Barcelonával.

Legfrissebb hírek

Beckham és egy másik David boldoggá teszi Angliát – időutazás vb-videókkal

Minden más foci
2026.06.26. 16:04

Köpés, harapás: botrányos egy vb-nap! Pedig a brazilok… – videók

Minden más foci
2026.06.24. 17:55

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39

As: nem kezdték jól a vb-t a Barcelona-játékosok

Foci vb 2026
2026.06.19. 19:27

A La Masia kertjében pihen Kubala szobra, de visszakerül a Camp Nou elé

Spanyol labdarúgás
2026.06.18. 09:25

Diego Maradona és Lionel Messi aláírt meze is látható Kecskeméten

Spanyol labdarúgás
2026.06.16. 09:19

Marc Cucurella a Real Madridban folytatja karrierjét – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.15. 11:12

Negyedik lett a Veszprém az ifi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.06.14. 11:42
Ezek is érdekelhetik