Barca: Sehol sem játszanak olyan tempóval, mint itt - Tajti

2014.09.26. 09:35
null
Tajtinak hiányzott Magyarország (Fotó: facebook.com/tajtimatyi)
Tajti Mátyás, a nyáron a Barcelona labdarúgócsapatához igazoló fiatal támadó az U17-es válogatottban Magyarországon lépett pályára felkészülési mérkőzésen, majd látogatást tett korábbi klubjánál, ahol a spanyolországi élményeiről is beszámolt.

„Nagyon vártam már, hogy hazatérhessek, hiányzott az egész közeg, Magyarország. Az elején még szenvedtem egy kicsit a honvágytól, az első hét nagyon nehéz volt, de lassan kezdem megszokni. Tudnánk találkozni a nagyokkal is, hiszen egy helyen edzünk, de többnyire csak távolról látom a csapatot” – mondta a pfla.hu-nak Tajti, aki a barcelonai edzésekről is szót ejtett.

„Minden tréning a konditeremben kezdődik, után jönnek kint a sprintek, a labdatartások, majd a játék, a lényeg azonban az, hogy ezeket sehol a világon nem csinálják olyan tempóval, mint itt. Még van hová fejlődnöm, szoknom kell a ritmust, de szerintem jó úton haladok” – értékelt Tajti.

Legfrissebb hírek

Lapos mérkőzés is lehet kifejezetten érdekes a spanyol párharcban

Bajnokok Ligája
2 órája

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:11

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:06

Elaltatta magát a DVTK, a Puskás Akadémia a hajrában fordított Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 16:28

Gerard Martín visszavont piros lapja miatt füstölög az Atlético a Barca elleni zakó után

Spanyol labdarúgás
2026.04.05. 10:21

A DVTK középpályása Puskás Akadémia elleni sikert és bennmaradást kívánt születésnapjára

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 09:29

Az Atlético nem bírta ki az emberhátrányt, a Barcelona elvitte a három pontot

Spanyol labdarúgás
2026.04.04. 23:04

Dobogósok csatája: a Loki az Üllői út után Debrecenben is legyőzné az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 10:30
Ezek is érdekelhetik