La Liga: cafatokra tépte a Marcát a Real ellen készülő edző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.31. 18:40
Annyira kiborította a Marca címlapja Joaquín Caparróst, a Granada 59 éves vezetőedzőjét, hogy a szombati, Real Madrid elleni bajnokit megelőző sajtótájékoztatón cetlikre szaggatta a fővárosi lapot, amely hatalmas ferdítéssel közölte pár nappal korábban adott nyilatkozatát, és még a címlapjára is tette.

„Csak azt kérem, ne gázoljanak át rajtunk" – ezzel a főcímmel jelent meg a pénteki Marca, a szavakat a Granada edzőjének szájába adta. A kendőzetlenül Real Madrid-szimpatizáns lap egyik számát magával vitte Caparrós a királyiak elleni meccset megelőző sajtótájékoztatóra, és amikor rákérdeztek a főcímre, nekikezdett az előadásnak.

„Van annyi tapasztalatom, hogy ne olvassam el az ilyen cikkeket és ne figyeljem az elektronikus sajtót, de az ilyen főcím mellett nem lehet elmenni – mondta Caparrós. – Ki hiszi el, hogy ilyet mondok egy bajnoki előtt? Ki képzeli azt, hogy így motiválja egy edző a játékosait?"

E két kérdést már emelt hangon tette fel, majd ízekre szaggatta a Marcát.

„Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok ajándékozó típus, még a saját apámnak sem szoktam ajándékot venni, akit a legjobban szeretek, és aki a mennyből néz le rám – folytatta a játékosként a Real Madridban nevelkedett Caparrós aki azonban a pályán közel sem volt annyira jegyzett, mint a kispadon. – Évtizedek óta dolgozom a labdarúgásban, és az ilyen főcímek még mindig kikészítenek. Ezek után hogy menjek be az öltözőbe? Hogy nézzek a játékosaim szemébe? Megtárgyaltuk már ezt a csapattal, de borzasztó, hogy ilyen hazugsággal akarják bomlasztani a Real következő ellenfelét."

A 14. helyen álló Granada hazai pályán fogadja a Real Madridot, a bajnoki szombaton 16 órakor kezdődik.

CAPARRÓS KIROHANÁSA

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41