Real: Manchesterben van a családom - C. Ronaldo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.02. 20:28
null
Cristiano Ronaldót meghatotta a manchesteri repülő (Fotó: Reuters)
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál klasszisa újra szót ejtett korábbi csapatáról, és elmondta, meghatotta, hogy a manchesteriek még mindig gondolnak rá.

CR és a Manchester United „újraegyesítése” hónapok óta téma a nemzetközi sajtóban. Persze nem teljesen alaptalanul kerültek elő a pletykák, a portugál többször is elmondta, egyszer szívesen hazatérne, a manchesteriek pedig bármikor visszafogadnák korábbi kedvencüket.

Legutóbb a Villarreal elleni találkozón kérlelték a szurkolók Ronaldót a visszatérésre egy repülő segítségével. Ez persze a blancók hetesének sem kerülhette el a figyelmét.

„Észrevettem a repülőt, megható, hogy az MU-drukkerek még mindig gondolnak rám. Többször is elmondtam már, a családom Manchesterben van, de tényleg boldog vagyok itt, nem akarok a közeljövőben elköltözni Madridból” – zavarta össze a manchesteri és a madridi drukkereket egyszerre a Marcának nyilatkozó CR.

Legfrissebb hírek

„Brunót lehetetlen pótolni” – Ruben Amorim az irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
9 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
13 órája

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
2025.12.21. 19:30

Mbappé: A gólörömöm Cristianónak szólt, sokat segített nekem

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 13:58

Nyolc gól az Old Traffordon: pazar meccset látott, de nem örülhetett győzelemnek a MU-tábor

Angol labdarúgás
2025.12.15. 23:03

A Wolves úton a legrosszabb PL-csapat címe felé, az MU a BL felé

Angol labdarúgás
2025.12.09. 10:30

Fernandes duplázott, a Manchester United simán legyőzte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.12.08. 22:59

Egy rúgott gól ismét nem volt elég a Manchester United győzelméhez, pontot mentett a West Ham

Angol labdarúgás
2025.12.04. 23:01
Ezek is érdekelhetik