R. Madrid: Mintha az első lenne - CR átvette 3. Aranycipőjét

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2014.11.05. 14:54
null
Cristiano Ronaldo átvette harmadik európai Aranycipőjét (Fotó: realmadrid.com)
Cristiano Ronaldo átvette karrierje harmadik Aranycipőjét. A spanyol élvonalbeli Real Madrid portugál sztárja elmondta, csapattársai nélkül nem nyerhette volna el a kontinens legeredményesebb góllövőjének járó díjat – amit mellesleg Luis Suárezzel egyetemben érdemelt ki.



„Nem számítottam ennyi ember részvételére az ünnepségen. Mindenkinek nagyon hálás vagyok, különösen a csapattársaimnak, akik nélkül nem nyerhettem volna el ezt a címet – mondta Cristiano Ronaldo harmadik Aranycipője átvételekor. – Szintén köszönettel tartozom a családomnak, a szurkolóknak és a klubnak, hogy lehetővé tették és esélyt adtak, hogy a világ legjobb egyesületében játszhassak. A csapat trófeái a legfontosabbak, de az egyéni elismerés is jól esik.”

„Olyan, mintha az első Aranycipőmet nyertem volna. Boldog vagyok, különleges nap ez számomra. Egyre jobban érzem a drukkerek szeretetét, ígérem, mindig a legjobbamat fogom nyújtani a pályán, lehetőleg még sok éven át Madridban” – tette hozzá a kétszeres aranylabdás támadó.

„Mindig jól és még jobban akarok teljesíteni, az elmúlt öt év pedig nagyon jól sikerült, a legutóbbi kettő talán a lehető legjobban. Lépésről lépésre haladok, a pályafutásom végén pedig meg akarom nézni a statisztikákat, és azt akarom látni, hogy a sportágamban minden idők legjobbjai között vagyok. Biztos vagyok benne, hogy ez sikerülni fog.”

Legfrissebb hírek

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
5 órája

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
12 órája

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Gulácsi: A Németországban töltött sok év után új kihívást kerestem

Légiósok
2026.08.04. 13:08