Real Madrid: „Cristiano Ronaldót nem lehet megállítani”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.20. 17:03
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Primera División) szereplő Eibar vezetőedzője, Gaizka Garitano megállíthatatlannak írta le a Real Madrid klasszisát, Cristiano Ronaldót a két együttes szombati mérkőzése előtt.

A spanyol liga újonca az 5250 fő befogadására alkalmas Estadio Municipal de Ipurúában fogadja a királyi gárdát, az együttes első számú sztárja ellen azonban nem készülnek külön tervvel.

„Cristiano Ronaldót nem lehet megállítani, eddig senki nem volt rá képes – mondta Garitano a Marcának. – Megpróbáljuk együttesen, mert egyénileg ez lehetetlen. Ha megállítasz egyet, akkor is ott marad egy másik, és bár Cristiano a legjobb, nem becsülhetjük le a többi játékost sem. Ennek szellemében muszáj együtt dolgoznunk.”

„Minden körülmény mellett kiválóan játszanak, fontos, hogy a legjobbunkat nyújtsuk. Biztos vagyok benne, hogy csak reménykedéssel nem fogunk nyerni – tette hozzá az Eibar mestere. – Különleges meccs lesz. Az emberek általában azt mondják, hogy ezért is csak három pont jár, olyan, mint egy bármelyik másik találkozó, de ez nem így van. A világ egyik legjobb csapata jön a mi kis otthonunkba, úgyhogy ez nem lehet olyan, mint egy másik összecsapás. Négy-öt gólt szereznek mérkőzésenként, meg kell próbálnunk megőriznünk a kapunkat és jó meccset játszani. Nem adjuk könnyen a három pontot.”

Legfrissebb hírek

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:31

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
2025.09.09. 11:49

A szurkolók négyötöde portugál győzelmet vár a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott - élő
2025.09.09. 11:47

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
2025.09.08. 13:09

Cristiano Ronaldo gólkirállyá válhat a magyarok ellen

Magyar válogatott
2025.09.07. 11:36
Ezek is érdekelhetik