Real Sociedad: Olyan a stílusom, mint Mourinhóé - Moyes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.13. 21:45
Megtartotta első sajtótájékoztatóját a Real Sociedad vezetőedzőjeként David Moyes, aki újságírói kérdésre válaszolva José Mourinhóhoz hasonlította magát, és elmondta, szerinte a spanyol bajnokság erősebb, mint a Premier League.

Az 51 éves skót szakember először áll munkába azóta, hogy tavasszal kirúgták a Manchester Unitedtól, és büszke rá, hogy továbbviheti a brit edzői hagyományokat a spanyol élvonalban Terry Venables, John Toshack és Bobby Robson után. A legutóbbi brit edző Chris Coleman volt, 2007-ben és 2008-ban szintén a Real Sociedadot irányította.Az 51 éves skót szakember először áll munkába azóta, hogy tavasszal kirúgták a Manchester Unitedtól, és büszke rá, hogy továbbviheti a brit edzői hagyományokat a spanyol élvonalban Terry Venables, John Toshack és Bobby Robson után. A legutóbbi brit edző Chris Coleman volt, 2007-ben és 2008-ban szintén a Real Sociedadot irányította.

Amikor arról kérdezték, kihez hasonlítaná a stílusát, így válaszolt.

„Ha hasonlítanom kell valakihez maga, olyan a stílusom, mint Mourinhóé. Kemény vagyok a játékosokkal, és szeretem a kemény munkát – mondta Moyes, akinek szigorú megítélésén enyhített, hogy utódja, Louis van Gaal is küszködik a Manchester United menedzsereként. – Több megkeresésem volt Angliából is, de csak a Sociedad hívása dobogtatta meg a szívemet. Tetszik a klub projektje, azt idézi, amit az Evertonnál láttam 12-13 évvel ezelőtt. A csapatot fel kellett zárkóztatni a bajnokság élcsapataihoz, amihez idő és munka kell. Tetszik a klubelnök elszántsága,és hogy kipróbálhatom magam a La Ligában, amely a világ legerősebb, legjobb bajnoksága. Nagy a felelősségem, a brit edzőket kell képviselnem külföldön, remélem, egyre többen csatlakoznak hozzám a nagy európai bajnokságokban."

Legfrissebb hírek

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.02.04. 23:05

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik