Barca: Pályafutásom napjai meg vannak számlálva - Xavi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.12.17. 15:36
Játékos-pályafutását követően is Josep Guardiola példáját szeretné követni Xavi, az FC Barcelona világ- és Európa-bajnok futballistája, aki reményei szerint irányíthatja majd nevelőklubja csapatát.

„Remélem, sikerül Guardiola útját követnem itt, a Barcelonánál” – nyilatkozta a 34 éves játékmester, aki a katalán sztárcsapatban éppen későbbi edzőjének, a Bayern München jelenlegi mesterének helyét vette át a középpályán.

Guardiola 2008-ban lett a Barcelona szakmai irányítója, s korszakos csapatot épített fel, három bajnoki címet és két Bajnokok Ligáját nyert az együttessel, amely meghonosította a futballban az úgynevezett „tiki-takát”, amely a folyamatos, sokpasszos labdatartásra épül. Ennek a játékrendszernek éppen Xavi volt az egyik kulcsfigurája.

„A játékos-pályafutásom napjai meg vannak számlálva, ez tiszta sor. Egyre jobban érzem a testemen, hogy nehezebben pihenem ki magam. Már nem bírok háromnaponta tökéletes állapotba kerülni” – mondta Xavi, aki a brazíliai világbajnokságot követően mondta le a spanyol válogatottságot.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
2026.09.24. 09:24

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09