Barca: megerősítést nyert, Messi és Enrique veszekedett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.29. 15:28
null
(Fotó: Action Images)
Az FC Barcelona hátvédje, Jérémy Mathieu megerősítette azokat a január második hetében megjelent híreket, melyek szerint Lionel Messi, a csapat legnagyobb sztárja egy januári edzésen összeveszett a vezetőedzővel, Luis Enriquével. A francia védő szerint felfújni viszont felesleges az ügyet.

 

A négyszeres aranylabdás és a kispadra a szezon előtt érkező mester kapcsolata sohasem tűnt felhőtlennek, a nyilvánosság előtt azonban egyik fél sem beszélt még erről. Josep Bartomeu klubelnök több alkalommal is hangsúlyozta, nincs feszültség, sem probléma a klasszis és az edző között.

Jérémy Mathieu RMC rádiónak nyilatkozott kettejükről.

„Igen, a karácsonyi szünetet követően történt egy veszekedés. Leo egy szabálytalanság után felkapta a vizet, mert nem fújták le. Elszabadultak az indulatok, a feszültség fokozódott és heves szóváltás következett.”

„Nem sokkal később az öltözőben Luis Enrique megkereste Messit, és rendezték a dolgot. Itt véget is ért a történet” – tette hozzá Mathieu, aki szerint hasonló esetek minden klubon belül megtörténnek.

Veszekedés volt, de harag nincs – Mathieu szerint (Fotó: Action Images)
Veszekedés volt, de harag nincs – Mathieu szerint (Fotó: Action Images)

„Ezek a dolgok minden csapatban előfordulnak, de mivel mi a Barcelona vagyunk, a mi esetünkben nagyon felfújja a média" – zárta mondandóját a francia, aki a 2014–2015-ös szezonban 19 mérkőzésen szerepelt a Barcelona mezében.

Lionel Messi 29 mérkőzésen 31 gólt szerzett és 16 gólpasszt osztott ki a Barcelonában.

Legfrissebb hírek

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
7 perce

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

Hátránnyal indított, végül négyet vágott és nyert Prágában az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 22:58

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37
Ezek is érdekelhetik