Barca: Visszautasítottam a Realt; nem itt fejezem be - Suárez

Vágólapra másolva!
2015.04.10. 13:16
null
Suárez szerint a Chiellini-incidens volt a mélypont (Fotó: Reuters)
Luis Suárez, az FC Barcelona labdarúgócsapatának támadója nemet mondott az ősi rivális Real Madrid ajánlatára azért, hogy beteljesülhessen gyermekkori álma, és a katalán együttes gránátvörös-kék mezét húzza fel. Az uruguayi csatár a beilleszkedésről, a társakról, a harapásokról és a jövőjéről is beszélt.

„A Real Madrid érdeklődött, de én a Barcelonáról álmodtam, így mikor a katalánok megkerestek, egy pillanatig sem hezitáltam. A Barca minden kétséget kizáróan a világ legjobb klubja” – mondta a Cadena COPE rádiónak Suárez.

„Nehéz volt beilleszkedni, ugyanis négy hónap eltiltás után mutatkoztam be. Nem izgultam, de olyan volt, mintha »nyertem« volna a helyemet a kezdőcsapatban. A társak sokat segítettek, és már csodásan érzem magam. Ennek ellenére nem hiszem, hogy Barcelonában fejezem be a pályafutásomat. Korábban is jeleztem már, hogy szívesen játszanék az Ajaxnál, vagy hazatérnék a Nacionalhoz” – tette hozzá Suárez, aki elmondása szerint végre újra élvezi a futballt.

„Remekül játszunk mostanában, elégedett vagyok a formámmal. Élvezem, hogy egyre többször szerepelhetek középcsatárként. Az egyik mérkőzésen a kilences helyén ragadtam, Lionel Messi mondta, hogy maradjak ott, Luis Enrique pedig látta, hogy jók vagyunk ilyen felállásban is, így egyre többször alkalmaz középen.”

A 79-szeres uruguayi válogatott csatár sem kerülhette el a futballvilág egyik legégetőbb kérdését: Messi vagy Cristiano Ronaldo?

„Messi a legjobb. Nagyszerű csapattárs és a sikerei ellenére rendkívül szerény. Vele és Neymarral játszani kiváltság. Iniesta is lenyűgöző. Nem értem az őt érő kritikákat, olyan dolgokra képes, amit mások el sem tudnak képzelni. Remélem, Xavi és Dani Alves is hosszabbít, hiszen rendkívül fontosak a klub számára.”

A 2014–2015-ös szezonban harmincegy mérkőzésen tizenhat gólt szerző és tizenöt gólpasszt adó Suárez a brazíliai világbajnokságon történt harapására is visszaemlékezett.

„A Chiellini-incidens a karrierem mélypontja. Cserbenhagytam a hazám, a feleségem, a gyermekeim és saját magam. Szörnyű időszak volt, késelőkkel és huligánokkal nem bánnak úgy, mint ahogy azt a FIFA tette velem. Nem öltem meg senkit. A harapásokért én vagyok a felelős, de Braniszlav Ivanovics és Giorgio Chiellini is hibás, mert provokáltak. Azóta is igyekeznek felbosszantani a védők, de ma már inkább elsétálok. Bölcsebb lettem.”

Legfrissebb hírek

Videó: amikor a barcelonai romantikát Lionel Messi zavarja meg...

Spanyol labdarúgás
16 órája

Lamine Yamal 7-10 napra kidőlt a válogatott szünet előtt – áll a bál a spanyol szövetség és a Barcelona között

Spanyol labdarúgás
2025.11.11. 14:53

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
2025.11.10. 13:26

Kong a vészharang a Real Madridnál, Xabi Alonso elveszíthette az öltözőt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.11.10. 12:58

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
2025.11.09. 23:06

A Rayo vendégeként botlott a Real Madrid, de marad az élen

Spanyol labdarúgás
2025.11.09. 20:23

Férfi kosár Euroliga: a Real Madrid megint megnyerte az el Clásicót

Kosárlabda
2025.11.07. 23:26

Több mint húszezer szurkoló nézte meg a Barcelona edzését az új Camp Nouban – fotók, videó

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 13:28
Ezek is érdekelhetik