Real: Ancelotti nélkül fejezhetik be a szezont a blancók

2015.05.13. 16:09
Carlo Ancelotti, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid vezetőedzője akkor sem ülhet a kispadra a blancók utolsó két bajnoki mérkőzésén, ha megrendezik a fordulókat, a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) ugyanis eltiltotta.

A spanyol szövetség közleménye szerint Carlo Ancelotti a Valencia elleni hétvégi, 2–2-re végződő mérkőzés lefújását követően tiszteletlenül viselkedett a játékvezetővel, illetve nyilvánosan kritizálta annak döntését.Valencia elleni hétvégi, 2–2-re végződő mérkőzés lefújását követően tiszteletlenül viselkedett a játékvezetővel, illetve nyilvánosan kritizálta annak döntését.

Carlos Clos Gómez játékvezető jegyzőkönyvében így írta le a szituációt: „A mérkőzés után Carlo Ancelotti, a hazai csapat vezetőedzője tőlem harminc méterre tapsolva felém fordult, kifejezve elégedetlenségét a játékvezetők teljesítményével.”

Korábban beszámoltunk arról, hogy az RFEF május tizenhatodikával felfüggeszti az összes országos és helyi futballsorozatot. A spanyol profi labdarúgóliga (LFP) jogi úton támadja a döntést, míg a spanyol játékos-szakszervezet (AFE) sztrájkot hirdetett.

Amennyiben sor kerül az utolsó két fordulóra, a Real Madrid a hétvégén az Espanyolhoz látogat, az utolsó mérkőzésen pedig a Getafét fogadja a Bernabéuban – Carlo Ancelotti nélkül.

A Real Madrid fellebbezhet a döntés ellen.

Legfrissebb hírek

La Liga: mexikói centert figyel a Barca – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:23

Véget ért az Arrasate-korszak Mallorcán, menesztették a baszk edzőt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 23:15

Az egyik oldalon argentin dupla, a másikon ukrán gólok – ikszelt egymással az Alavés és a Girona

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 23:05

La Liga: portugál hátvédje teljesítményét dicsérte Flick a Levante elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 10:11

A Barcelona sorozatban a 17. bajnokiját is megnyerte otthon a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.02.22. 18:56

Eddig tartott a madridiak tökéletes La Liga-menetelése Álvaro Arbeloa irányításával

Spanyol labdarúgás
2026.02.21. 23:00

Az Atlético legyőzése után csak ikszelt a Rayo Vallecano

Spanyol labdarúgás
2026.02.21. 18:33

A Sociedad őrült mérkőzésen fordított az Oviedo ellen, iksz lett a vége

Spanyol labdarúgás
2026.02.21. 16:08
Ezek is érdekelhetik