Real Madrid: „Naná, hogy kibukott, nem passzolnak neki!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.10. 18:03
null
Bale nem kap elég passzt ügynöke szerint (Fotó: Reuters)
Jonathan Barnett, a Real Madridnál futballozó Gareth Bale ügynöke szerint a walesi nehezen viseli, hogy az utóbbi időben képtelen kiemelkedően teljesíteni, de ezért nem csak ő a hibás.

Gareth Bale madridi szereplése leginkább hullámvasutazáshoz hasonlítható. A Real által 100 millió euróért szerződtetett szélső nehezen illeszkedett be a blancókhoz, ám Carlo Ancelotti segítségével lassan magára talált. Az utóbbi hetekben azonban újra bukdácsol a Tottenhamtől átigazolt ballábas játékos, aki ügynöke szerint azonban nem omlott össze.

„A legtöbb futballista összetört volna egy ilyen hullámvölgy után, Bale-t azonban nem ilyen fából faragták. Ordíthatott volna, dörömbölhetett volna Carlo Ancelotti ajtaján balhézva, de nem tette. A Real Madrid legjobbja lehetne, de nem passzolják neki elégszer a labdát, így pedig nehéz. Naná, hogy kibukott ezek után, de ugyanolyan lelkes, mint néhány hónapja" – mondta a The Telegraphnak Jonathan Barnett, a játékos ügynöke, aki a pletykákról is szót ejtet.

„Természetesen hallottam én is a sajtóhíreket, ám biztosíthatok mindenkit, annak ellenére, hogy Európa topcsapatai csábítják, Bale a következő idényt is a Real Madridnál kezdi meg" – tette hozzá az ügynök.

Bale a jelenlegi idényben 46 tétmérkőzésen lépett pályára a királyiak mezében, 17 gólt szerzett, és 12 asszisztot osztott ki. A transfermarkt.de becslése szerint 80 millió eurót érő walesit 2019 nyaráig köti szerződés a spanyol fővárosba.

Legfrissebb hírek

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
29 perce

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 09:43

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

La Liga: második meccsét is megnyerte az Athletic Bilbao, ismét kikapott a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.08.25. 23:38

Mbappé duplája után még Vinícius is betalált, simán nyert a Real Madrid az újonc ellen

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 23:29

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
2025.08.20. 09:28
Ezek is érdekelhetik