Real: meghosszabbították Pepe szerződését – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.21. 14:50
null
Pepe (balra) ismét örülhet, a Real Madrid meghosszabbította szerződését (Fotó: Action Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid a hivatalos honlapján bejelentette, hogy meghosszabbította portugál védője, Pepe szerződését.

 

„A Real Madrid és Pepe megállapodott a játékos szerződésének meghosszabbításáról, ennek értelmében 2017. június 30-ig köti őt szerződés a klubhoz” – áll a klub közleményében.

A 32 éves futballista Brazíliában látta meg a napvilágot, de 2001-ben már Európában, egészen pontosan a portugál Marítimóban mutatkozott be a felnőttek között.

A Porto 2004 nyarán egymillió euróért, valamint Evaldo, Antonielton Ferreira és Tonal játékjogáért cserébe megkaparintotta – továbbá az átigazolásban rögzítették, hogy a középhátvéd későbbi eladási árának az egyötöde is megilleti a Marítimót. Ez 2007-ben lett esedékes, amikor a Real Madrid bejelentkezett a védőért, és 30 millió euróért meg is vásárolta.

Pepe azóta Bajnokok Ligáját, Európai Szuperkupát, klubvilágbajnoki címet, két spanyol bajnokságot, két Király-kupát és két Spanyol Szuperkupát nyert a királyi gárdával, amelynek színeiben eddig 195 La Liga-meccsen vett részt, a portugál válogatott mezét pedig 65-ször ölthette magára.

Legfrissebb hírek

Premier League: hosszabbított holland bekkjével a Tottenham

Angol labdarúgás
2026.08.10. 22:40

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

A Real Madrid hosszabbított Vinícius Júniorral – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 20:17

A következő ciklusban is Pochettino vezeti az amerikai válogatottat – hivatalos

Foci vb 2026
2026.08.03. 16:15

Vinícius Júnior ultimátumot kapott a Real Madridtól – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 16:35

Tóth Balázs visszautasította a Blackburn szerződéshosszabbítási ajánlatát – sajtóhír

Légiósok
2026.07.27. 10:12

Phil Foden négyéves új szerződést írt alá a Manchester Cityvel

Angol labdarúgás
2026.07.22. 15:18

Szoboszlai Dominik új szerződést kap a Liverpoolnál, közel az aláírás – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.16. 14:57