Barcelona: már most tudják az első téli érkező nevét?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.07. 20:39
Roberto Fernández, az FC Barcelona sportigazgatója elárulta, a klub erősen fontolóra vette a Celta Vigóban futballozó Nolito januári szerződtetését.

Az átigazolási piacon szankcionált katalánok két nyári szerzeményének, Arda Turannak és Aleix Vidalnak januárig várnia kell a tétmérkőzésen való bemutatkozásra, és könnyen lehet, hogy csatlakozik hozzájuk a Celta Vigo 28 éves támadója, aki korábban tagja volt a Barcelona első és második csapatának is.

A Celta Vigóban kiválóan szerepelt a legutóbbi két szezonban, teljesítménye gyümölcseként a spanyol válogatottba is meghívót kapott.

Nolito a 2013–2014-es szezonban már dolgozott együtt Luis Enriquével, így jól ismeri a Barcelona jelenlegi trénere, aki a nyáron a Chelsea-hez távozó Pedro pótlására szemelte ki a Benficában is megforduló támadót.

„A hír igaz, több játékost is figyelünk a téli átigazolási piac nyitása előtt, köztük van Nolito. Luis Enriquével együtt jól ismerjük őt, de a szituáció nem könnyű. Van esély az érkezésére a télen, meglátjuk, mi lesz belőle” – nyilatkozta Roberto Fernández az Esport3 katalán rádiónak.

A sportigazgató emellett azt is megerősítette, hogy nagyon közel állnak Adriano és Rafinha szerződésének meghosszabbításához, valamint Neymarral is asztalhoz ülnek a közeljövőben. A sportigazgató biztos benne, hogy a brazil sztár a Barcelonánál folytatja, ahogy Luis Enriquéről is azt mondta, hosszú távra terveznek vele a klubnál.

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A spanyol élvonalból pótolhatja Ten Hagot a Leverkusen – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 16:20

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Gólt kapott a 94. percben, így már nem százszázalékos a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 21:20

Nem bírt egymással a Celta Vigo és a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.08.27. 23:09
Ezek is érdekelhetik