Real: „Jesé felb....a magát azon, ami a blancóknál folyik”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.23. 19:59
Enrique Castano beszólt a La Ligában szereplő Real Madrid edzői stábjának, véleménye szerint ugyanis Rafa Benítezék túlságosan keveset játszatják korábbi csapattársát, a 22 éves Jesé Rodríguezt.

Enrique Castano jelenleg a Las Palmas B-t erősíti, de előtte a Huracánban, és a Real Madrid akadémiáján is több évig együtt játszott Jesé Rodríguezzel, ám míg ő jobbára kölcsönben töltötte karrierjét, addig Jesének sikerült egészen a Real felnőttcsapatáig eljutnia, amelyben viszont 2011 óta nem jutott túl sok játéklehetőséghez – összesen 57 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 12 gólt szerzett, és hét gólpasszt osztott ki.

Castano a goal.com-nak elmondta, nagyon bosszantó korábbi klubtársa helyzete.

„Jesét felb....a, hogy ilyen kevés lehetőséghez jut a királyi gárdánál. Ez teljesen normális, minden labdarúgó elégedetlen, ha nem játszik eleget. Rengeteget hajtott a felkészülési időszakban, sokszor edzettünk együtt, nem értem, miért tűnt el ennyire, miután nagyon jó nyarat zárt."

„A felkészülési időszak egyik legjobbja volt, több gólt is szerzett. Nem tudom felfogni, mi folyik a csapatnál: hogyan lehetett akkor ő az első számú opció Karim Benzema után, míg most még csak nem is foglalkoznak vele? Valami történhetett, de fogalmam sincs, mi. Azt tudom, az edzéseken mindent megtesz.”

Legfrissebb hírek

David Alaba távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
8 órája

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 15:15

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

Antoine Griezmann gólpasszal búcsúzott a Metropolitanótól; Vinícius Júnior góljával nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 21:00

Királyi összeomlás – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 23:10

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08
Ezek is érdekelhetik