Real: A játékosaim hozzáállása tetszett a legjobban – Zidane

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.10. 10:12
Zinedine Zidane bemutatkozó mérkőzésén, a La Liga 19. fordulójában a Real Madrid 5–0-ra legyőzte a Deportivót. Az összecsapás után a francia vezetőedző elégedetten értékelt.

„Egy tréner csak akkor lehet boldog, ha nyer az együttese – mondta a 43 esztendős Zinedine Zidane. – A legjobban a játékosok hozzáállása tetszett, azoké, akik pályára léptek, de azoké is, akik nem. Győzelmet szerettem volna, mint ahogy az egész csapat, úgyhogy jól alakultak a dolgok. Nem könnyű öt gólt szerezni egy Deportivo ellen.”Zinedine Zidane. – A legjobban a játékosok hozzáállása tetszett, azoké, akik pályára léptek, de azoké is, akik nem. Győzelmet szerettem volna, mint ahogy az egész csapat, úgyhogy jól alakultak a dolgok. Nem könnyű öt gólt szerezni egy Deportivo ellen.”

„Már az első perctől kezdve látni lehetett, hogy a közönség a gárda mögött áll, az elejétől a végéig fantasztikus volt a hangulat. A célunk, hogy a következő mérkőzéseken is jól játsszunk és nyerjünk.”

A 108-szoros francia válogatott legenda elárulta, azért még van mit csiszolni az együttesén.

„A labdák visszaszerzésében javulnunk kell, de szépen lassan haladunk. Még csak most érkeztem, időt kell adni a dolgoknak. A Real Madrid mindig a sikerre törekszik. Ezzel a nagyszerű hozzáállással folytatjuk – van, amiben javulnunk kell, de mi megtesszük, korrigáljuk a hibákat. Több hét áll rendelkezésünkre, meg vagyok győződve arról, hogy sikerülni fog.”

A mérkőzés összefoglalója

Zidane reakciói

SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
19. FORDULÓ

Real Madrid–Deportivo La Coruna 5–0 (Benzema 15., 91., Bale 22., 49., 63.)
Getafe–Betis 1–0 (Á. Vázquez 57.)
Sevilla–Athletic Bilbao 2–0 (Gameiro 24., 59. – a másodikat 11-esből)
Barcelona–Granada 4–0
(Messi 8., 14., 57., Neymar 83.)

Levante–Rayo Vallecano 2–1 (Deyverson 72., J. L. Morales 81., ill. P. Hernández 83.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 18 13 3 2 44–15 +29 42
2. Atlético Madrid 18 13 2 3 25–8 +17 41
3. Real Madrid 19 12 4 3 52–18 +34 40
4. Villarreal 18 11 3 4 24–16 +8 36
5. Celta Vigo 18 9 4 5 28–25 +3 31
6. Sevilla 19 8 5 6 26–21 +5 29
7. Athletic Bilbao 19 8 4 7 27–22 +5 28
8. Eibar 18 7 6 5 25–19 +6 27
9. Deportivo La Coruna 19 6 9 4 26–23 +3 27
10. Valencia 18 5 8 5 23–17 +6 23
11. Málaga 18 6 5 7 13–14 –1 23
12. Getafe 19 6 5 8 21–27 –6 23
13. Espanyol 18 6 3 9 16–28 –12 21
14. Betis 19 5 5 9 13–28 –15 20
15. Real Sociedad 18 4 5 9 20–27 –7 17
16. Las Palmas 18 4 5 9 18–26 –8 17
17. Granada 19 4 5 10 20–36 –16 17
18. Sporting Gijón 17 4 3 10 16–27 –11 15
19. Rayo Vallecano 19 4 3 12 21–43 –22 15
20. Levante 19 3 5 11 14–32 –18 14
Legfrissebb hírek

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
1 órája

Nagy fölényben játszott a Betis, de nem bírt a Levantével

Spanyol labdarúgás
3 órája

La Liga: a hosszabbításban mentette döntetlenre hazai meccsét a Celta

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
22 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:13

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27
Ezek is érdekelhetik