Spanyolország: ez Casillas utolsó éve a válogatottnál?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.28. 17:46
null
Iker Casillas tudja, egyre közelebb a búcsú (Fotó: AFP)
Iker Casillas nagyon jól érzi magát fiatalabb társai között a spanyol labdarúgó-válogatottnál, ám tisztában van azzal, hogy az ő ideje is lejár egyszer. Lehet, hogy nem is olyan soká.


„Örülök, hogy a százhatvanhatodik mérkőzésemen is pályára léphettem és én vagyok a válogatott csúcstartója – mondta a Periscope nevű videomegosztón Casillas, aki a románok elleni felkészülési mérkőzésen védte 166. alkalommal a spanyol nemzeti csapat kapuját, ezzel egyedüli európai csúcstartóvá lépett elő. – Az évek során jó és rossz időket is megéltem, de én csak szépekre emlékszem. Egyre közelebb kerülök a visszavonulásom időpontjához. Egyértelmű, hogy az idő mindenki felett eljár, én sem vagyok kivétel. Azonban szeretnék tagja lenni ennek a fiatalokkal teli csapatnak. Nem tudom, hogy ez az utolsó évem a spanyol válogatottnál vagy sem, egyszerűen csak élvezni szeretnék minden napot.”

A felnőttválogatottban 2000-ben, alig 19 évesen debütáló Casillasnak a 2002-es világbajnokság volt az első nagy tornája, és az idei Európa-bajnokságon is ott lesz valószínűleg. A Porto kapusának poszttársa David de Gea (Manchester United) és Sergio Rico (Sevilla) lehet a franciaországi Eb-n.

„Del Bosque annak a huszonhárom játékosnak szavaz majd bizalmat, akiket a legjobbnak tart. Rico remek kapus, aki sokat dolgozott ezért, és megkapja majd a lehetőséget a nemzeti csapatnál" – dicsérte a 22 éves sevillai kapust Casillas.

Legfrissebb hírek

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

Ötméteresekkel legyőzte a spanyolokat, Eb-elődöntőbe jutott a magyar válogatott!

Vízilabda
2026.01.20. 19:30

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
2026.01.18. 16:47

A címvédő spanyolok nyolc góllal nyertek Montenegró ellen a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.16. 17:00

Férfi vízi Eb: őrült meccsen győztek a szerbek a spanyolok ellen

Vízilabda
2026.01.12. 22:21

Vajon felébrednek-e a „szunnyadó óriások”?

Kézilabda
2026.01.07. 09:04
Ezek is érdekelhetik