Real Madrid: visszavásárolják Moratát, hogy rögtön eladják

2016.05.24. 09:17
null
Allegri (jobbra) hiába marasztalná Moratát (Fotó: Reuters)
Sajtóhírek szerint a spanyol élvonalbeli bajnokságban ezüstérmet szerző Real Madrid él opciós jogával, és visszavásárolja Álvaro Moratát az olasz bajnok Juventustól, de a 23 éves válogatott támadó jó eséllyel nem a királyi gárdát erősíti a következő idénytől.

 

Az AS azt írja, a Real Madrid döntött Álvaro Morata ügyében, és a spanyol játékos szerződésében lévő opcióval élve 30 millió euróért visszavásárolja a Juventust 2014 óta erősítő támadót.

Úgy tudni, a nyolcszoros válogatott futballista nem elégedett a helyzetével Torinóban: a mostani idényben Massimiliano Allegri vezetőedző Paulo Dybalának és Mario Mandzukicnak is több lehetőséget adott – pedig Morata többek között a Bajnokok Ligájában és legutóbb az Olasz Kupa döntőjében is fontos gólt szerzett.

Állítólag a Real azonban nem marasztalja Madridban Moratát, és várhatóan 50 millióért eladja. A 2014-ben a fővárosiakkal BL-t nyerő csatárért a Paris Saint-Germain és az Arsenal érdeklődik, de a Borussia Dortmund, a Manchester City és a Chelsea is figyelemmel követi a fejleményeket.

Annyi biztos, a közösségi oldalakon Morata már búcsúzik Torinótól…

!!! Campione Vero! @alvaromorata

Legfrissebb hírek

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
6 órája

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
15 órája

Maffiának nevezték a játékvezetőket – Vinícius megosztotta

Spanyol labdarúgás
21 órája

La Liga: majdnem eltapsolta háromgólos előnyét a Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 21:00

Kapós lett a Napoli skót középpályása, Mourinho is vinné – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.10.11. 14:11

Mourinho nem akart olyat mondani, amiért eltilthatják, ezért szóba sem állt az újságírókkal

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 11:50

Gulácsi Péter elárulta, mi a legnagyobb különbség a Bundesliga és a La Liga között

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 10:05

Vinícius pirosat kapott, Diomandé gólt lőtt, Gulácsiék szoros meccsen kikaptak a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 22:59