Barca: madridi bosszú? Újabb hírek kaptak szárnyra Messiről!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.14. 23:37
null
Ha Messi éppen nem csinál semmit, akkor is róla írnak a spanyolok (Fotó: Action Images)
A madridi illetőségű Marca értesüléseire hivatkozva korábban beszámoltunk róla, hogy Lionel Messi nem kívánja meghosszabbítani a szerződését az FC Barcelonával. Azóta természetesen már a katalán sportsajtó is foglalkozott a spanyol fővárosból érkező információval, amelyet a Sport kategorikusan cáfol – szerintük kétség sem férhet hozzá, hogy az ötszörös aranylabdás hamarosan új megállapodást ír alá.

 

A Marca úgy tudja, az argentin klasszis azt tervezi, hagyja, hogy a 2018 nyaráig szóló szerződése lejárjon, s csak azután dönt a jövőjéről, a döntését pedig már július közepén közölte a Barcelona vezetőségével.

Ezzel szemben a Sport arról ír, hogy Messi biztosan meghosszabbítja a szerződését a Barcával, de nem szeretne (és nincs is oka) kapkodni, nem sietteti a tárgyalásokat. A katalán lap szerint az egyeztetések januárban kezdődhetnek meg a felek között.

Messi úgy gondolkodik, hogy csak akkor kezd el tárgyalni a hosszabbításról, ha a vezetőség már Ivan Rakiticcsel és Luis Suárezzel is megegyezett. A Barcelonánál jelenleg a horvát és az uruguayi kiválósággal folynak tárgyalások, az argentin pedig nem szeretné, ha az ő megállapodásának részletei (értve ezalatt elsősorban a fizetését) hatással lennének Rakitic és Suárez ügyére.

A Sport hozzáteszi, a Marca azért osztott meg félrevezető információkat a közvéleménnyel Messi kapcsán, mert így akart bosszút állni a Barcelonán, amiért a gránátvörös-kékek elöljárói és játékosai nem utaztak el a madridi lap októberi díjátadó gálájára.

Egyelőre nem könnyű megállapítani, hogy melyik oldal rendelkezik hitelesebb információkkal, de az biztosra vehető, hogy nem ezek az utolsó hírek, amelyek megjelentek ebben a témában.

Legfrissebb hírek

MLS: Messiék helye már biztos a rájátszásban; Sallói gólpasszt adott

Minden más foci
6 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 08:41

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2026.10.12. 17:47

Messi és Suárez remekelt, megszakította nyeretlenségi sorozatát az Inter Miami

Minden más foci
2026.10.11. 07:43

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával az ETO FC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 17:49