Barca: ha Valverdét kinevezik, az MU-ból erősítene – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.25. 14:37
null
Ander Herrera (balra) a Barcelonához tartó Ernesto Valverde első számú kiszemeltje (Fotó: AFP)
A Sport értesülései szerint a Barcelonához tartó Ernesto Valverde a Manchester United spanyol középpályásával, Ander Herrerával erősítené meg a katalánok keretét.

 

A spanyol sajtó ezekben a napokban már nem azzal foglalkozik, hogy ki váltja Luis Enriquét a katalánok kispadján, hanem hogy a várhatóan hétfőn kinevezendő Ernesto Valverde kit szeretne a csapathoz csábítani. Korábbi hírünkben már utaltunk rá, hogy az Athletic Bilbaót elhagyó szakember egy jobbhátvédet, egy univerzális középpályást és egy szélsőt mindenképpen szeretne szerződtetni, de egy ballábas középhátvéd is érkezhet, aki balhátvédként is bevethető.

A Sport értesülései szerint Valverde a középpályára Ander Herrerát, a Manchester United játékosát szemelte ki. A kétszeres spanyol válogatott futballista alapembernek számít José Mourinho együttesében, a mostani szezonban minden sorozatot figyelembe véve 50 tétmeccsen lépett pályára, 44-szer kezdőként. A spanyol szakember abban bízik, hogy Ander Herrerát jóval olcsóbban meg tudná szerezni a Barcelona, mint például Marco Verrattit, mivel a 27 esztendős spanyolnak jövő nyáron lejár a szerződése Manchesterben.

Valverde korábban már dolgozott együtt Herrerával, aki a Zaragoza és a Bilbao színeiben összesen 176 bajnoki meccsen lépett pályára, mielőtt 2014 nyarán 36 millió euróért az Old Traffordra igazolt. A friss Európa-liga-győztes labdarúgó piaci értéke a transfermarkt.de szerint jelenleg 28 millió euró körül mozog.

A barcelonai Sport csütörtöki címlapja
A barcelonai Sport csütörtöki címlapja

 

Legfrissebb hírek

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Műteni kell a Barca középpályását, kihagyja a világbajnokságot – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
17 órája

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:48

Királyi összeomlás – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 23:10

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18

Akár már a héten eldőlhet, hogy Michael Carrick marad a Man. United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:54
Ezek is érdekelhetik