Real: CR még a tárgyalás előtt befizeti az adóhátralékát

2017.06.22. 13:22
Úgy tűnik, Cristiano Ronaldo előremenekül, és megfogadva a Real Madrid jogi csapatának tanácsát még a július 31-i tárgyalás előtt befizeti a 14.8 millió eurós tartozását az adóhatósághoz.

„Ez nem jelenti azt, hogy Cristiano elismeri az ellene felhozott vádak jogosságát, pusztán azt szimbolizálja, hogy együttműködik a hatóságokkal" – mondta Ronaldo szóvivője. „Ez nem jelenti azt, hogy Cristiano elismeri az ellene felhozott vádak jogosságát, pusztán azt szimbolizálja, hogy együttműködik a hatóságokkal" – mondta Ronaldo szóvivője.

Mint korábban megírtuk, az adóhatóság szerint a négyszeres aranylabdás játékos 2011 és 2014 között mintegy 15 millió euróval (4.6 milliárd forint) rövidítette meg az államkasszát. Az ügyészek mérlegelték, hogy a bizonyítékok alapján vádat emeljenek-e Ronaldo ellen, amire végül sor került.

A szabálytalanságok főként a portugál játékos Virgin-szigeteken tartott pénzéhez kapcsolódnak. Az adóhivatal elárulta, hogy az Európa-bajnok támadó 2014-ben módosította az adóbevallását, és utólag befizetett hatmillió eurót.

Amennyiben a portugál válogatott csapatkapitányát később bűnösnek találná a bíróság, legalább 15 hónapos börtönbüntetés várna rá, amelyet büntetlen előélete miatt valószínűleg nem kellene letöltenie.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

„Ha nem teljesít megfelelően, cserepadra kerül” – a portugál kapitány Ronaldóról

Minden más foci
2026.09.18. 18:00

Cristiano Ronaldo nélkül továbbra sincs portugál válogatott – itt a friss keret!

Minden más foci
2026.09.18. 14:10

Cristiano Ronaldo győztes gólt szerzett, negyedszer is nyert az Al-Naszr

Minden más foci
2026.08.28. 23:35

CR lecserélése után, kétgólos hátrányból fordított az Al-Naszr a látványos hibák meccsén – videók

Minden más foci
2026.08.25. 22:21

„Elég volt!” – fakadt ki a klasszis Infantino ellen; CR árulkodó arckifejezése

Minden más foci
2026.08.25. 10:53

Egyszerű szertartás, meghitt eskütétel, de 56 millió fontos ékszer – ilyen volt Cristiano Ronaldóék esküvője

Minden más foci
2026.08.18. 10:24

„Valószínűleg ez lesz az utolsó idényem” – Cristiano Ronaldo belengette a visszavonulását

Minden más foci
2026.08.16. 18:04