Barca: Neymar döntött a PSG-ügyben – sajtóhír

2017.07.18. 18:13
Mint arról korábban beszámoltunk, olasz lapértesülések szerint a PSG kész lenne kifizetni 222 millió eurót a Barcelonában futballozó brazil sztárért, Neymarért.

Kedden az Esporte Internativo munkatársának információi kavarták meg az állóvizet, ugyanis egy újságíró szerint a 25 éves klasszis elfogadta a párizsiak ajánlatát.

Úgy hírlik, Neymar nem túl boldog Barcelonában, és a PSG-nél vigasztalódna. A brazil forrás azt is megjegyezi, hogy két héten belül megszülethet a megállapodás és hamarosan be is jelenthetik a támadó érkezését a francia fővárosban.

 

Mondanunk sem kell, hogy érdemes fenntartásokkal kezelni az ilyesfajta átigazolási pletykákat, habár a mai világban aligha lenne elképzelhetetlen a váltás...

Neymar a mögöttünk hagyott szezonban 45 tétmeccsen 20 gólt szerzett és 27 asszisztot jegyzett a gránátvörös-kék csapatban. A bajnokságban második helyen végzett a gárda, a BL-ben a negyeddöntő volt a végállomás, a spanyol Király-kupát viszont megnyerték a katalánok.

A brazil szupersztár 2013-ban 88 millió euróért érkezett a Santostól, jelenlegi szerződése pedig 2021-ig érvényes a Barcával.

PSG: készek kifizetni Neymar 222 millió eurós kivásárlási árát? - N

Úgy tűnik, a Paris Saint-Germain a nyáron mindenképpen szeretné kicsit megbolygatni az állóvizet: olasz lapértesülés szerint készen áll a klub kifizetni Neymar kivásárlási árát. Többek között az olasz Sky is arról számolt be, hogy a párizsiak hajlandók megadni a Barcelona brazil támadója szerződésének záradékába foglalt 195 millió fontos, 222 millió eurós összeget.



Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
1 órája

Két gólt lőtt a PSG a Liverpoolnak, Szoboszlaiék igen nehéz helyzetből várhatják a hazai visszavágót

Bajnokok Ligája
2 órája

Ez nem a La Liga: az Atlético két góllal nyert Barcelonában a BL-negyeddöntő első mérkőzésén

Bajnokok Ligája
2 órája

Szoboszlai és Kerkez is kezd a Liverpoolban a PSG elleni BL-negyeddöntő odavágóján

Bajnokok Ligája
5 órája

Lapos mérkőzés is lehet kifejezetten érdekes a spanyol párharcban

Bajnokok Ligája
11 órája

Vitinha: Nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek

Bajnokok Ligája
12 órája

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 12:11

Diszkont áron kerülhet Barcelonába Bastoni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.04.07. 10:22
Ezek is érdekelhetik