Barcelona: aláírt, hazatér a spanyol válogatott szélső – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.14. 13:52
null
Gerard Deulofeu visszatért a Barcelonához (Fotó: fcbarcelona.es)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gerard Deulofeu aláírta a szerződését, így ismét a gránátvörös-kékek játékosa lett.

 

Az átigazolás körül sokáig balhé volt, Deulofeu ugyanis a brit lapok szerint közölte a spanyol egyesülettel, nem kíván a kispadon ülni, számára az állandó játéklehetőség a legfontosabb, ezért nem áll szándékában visszatérni Barcelonába, ahol 2011 és 2013 között összesen hat tétmeccsen lépett pályára.

A háromszoros spanyol válogatott támadó két évvel ezelőtt került a Barcelonától az Evertonhoz (onnan pedig kölcsönbe a Milanhoz), ám a katalán klub a szerződésbe 12 millió eurós visszavásárlási opciót foglalt, amit néhány hete aktivált is.

Ahhoz azonban, hogy Deulofeu ismét a Barcelona futballistája lehessen, a szélsőnek is alá kellett írnia a szerződést, miszerint visszatér korábbi együtteséhez. A katalánok hivatalos honlapjukon jelezték, hogy ez pénteken megtörtént, így a 23 esztendős támadó visszatér Spanyolországba.



Legfrissebb hírek

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
3 órája

Összeomlott a Juventus a Fiorentina ellen, örülhet a Milan és a Roma

Olasz labdarúgás
12 órája

Királyi összeomlás – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 23:10

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18

Az idény végén visszavonul az Everton klubrekordere

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:57

90 millió euró évente – Lewandowski ennyiért választhatja Szaúd-Arábiát

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 10:45

Nem lesz meg a 100 pontos bajnokság a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2026.05.13. 23:15
Ezek is érdekelhetik