La Liga: bohózatba illő gólok a Barcelona meccsén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.23. 22:40
null
Luis Suárez szerezte a Barcelona harmadik gólját (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona az újonc Girona otthonában 3–0-s győzelemmel őrizte meg hibátlan mérlegét a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban – de nem egészen olyan gólokkal, amilyenekre a Barca-drukkerek előzetesen esetleg számítottak volna...

A még hibátlan, öt forduló után 15 pontos Barcelona első villanására a 14. percig kellett várni az ötpontos, újonc Girona elleni idegenbeli meccsen, csak éppen olyan játékos mutatta be, akitől talán senki sem várta: Marc-André ter Stegen kapus volt kénytelen nagyot védeni egy hazai lövés után.

A 18. percben aztán már „helyreállt a világ rendje”, megszerezte a vezetést a Barca, igaz, ez sem egészen úgy történt, ahogyan arra előre esetleg számítani lehetett volna. Lionel Messi ívelt át egy szögletet a bal oldalon felfutó Jordi Albához, aki kapásból lőtt – idáig még rendben is van –, csakhogy a labda még a kaput sem találta volna el, ha Francesc Aday felszabadítónak induló rúgása nem kezd el visszafelé pörögni – öngóllal kerültek előnybe a gránátvörös-kékek. 1–0

A Barcelona 1–0 után az első félidőben különösebben már nem erőltette meg magát, a második játékrész elején viszont növelte az előnyét. A jobb szélen megiramodó Aleix Vidal sarkazta a kapu felé a labdát, amire Luis Suráez, valamint egy védő és a kapus is érkezett, a labda pedig hogy, hogy nem a hálóban kötött ki: nehéz kibogozni, ki is ért bele utoljára, de több forrás, köztük a La Liga hivatalos honlapja is Gorka Iraizoz kapus öngóljának tüntette fel a találatot. 2–0

A két öngól után a 69. percben Luis Suárez Sergi Roberto passzából lőtt egy „rendeset" is, a Barca így 3–0-ra győzött, és 18 ponttal vezeti a tabellát.



A 6. forduló korábbi, szombati meccsein győzött az Atlético Madrid a Sevilla ellen, ezzel feljött a 2. helyre, míg a Real Madrid az Alavés elleni sikere után jelenleg a 4. Az Athletic Bilbao 1–0-ra, majd 3–1-re is vezetett a Málaga otthonában, és az 52. perctől, Zdravko Kuzmanovics kiállítását követően emberelőnyben is játszott, mégis döntetlenre végzett.

SPANYOL LA LIGA
6. FORDULÓ, SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK

Girona–FC Barcelona 0–3 (Aday 18. – öngól, Iraizoz 48. – öngól, L. Suárez 69.)
KORÁBBAN
Málaga–Athletic Bilbao 3–3
(Rolán 35., 84., Baysse 81., ill. Aduriz 4., I. Williams 51., 70.)
Deportivo Alavés–Real Madrid 1–2 (M. García 40., ill. Ceballos 10., 43.)
Atlético Madrid–Sevilla 2–0 (Carrasco 46., Griezmann 69.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 6 6 20–2 +18 18
2. Atlético Madrid 6 4 2 12–4 +8 14
3. Sevilla 6 4 1 1 7–3 +4 13
4. Real Madrid 6 3 2 1 11–6 +5 11
5. Valencia 5 2 3 9–3 +6 9
6. Levante 5 2 3 8–4 +4 9
7. Real Sociedad 5 3 2 11–10 +1 9
8. Betis 5 3 2 6–7 –1 9
9. Athletic Bilbao 6 2 2 2 7–6 +1 8
10. Villarreal 5 2 1 2 6–5 +1 7
11. Leganés 5 2 1 2 3–3 0 7
12. Las Palmas 5 2 3 5–8 –3 6
13. Eibar 5 2 3 3–10 –7 6
14. Getafe 5 1 2 2 4–5 –1 5
15. Girona 6 1 2 3 3–8 –5 5
15. Espanyol 5 1 2 2 3–8 –5 5
17. Celta Vigo 5 1 1 3 6–8 –2 4
18. Deportivo La Coruna 5 1 1 3 6–11 –5 4
19. Málaga 6 1 5 4–14 –10 1
20. Alavés 6 6 1–10 –9 0
Legfrissebb hírek

La Liga: a hosszabbításban mentette döntetlenre hazai meccsét a Celta

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
19 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
23 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36
Ezek is érdekelhetik