Kép: Ramos gesztusa, félig valóra vált a megölt rendőr álma

2017.10.14. 11:16
Teljesen általános és megszokott programpont, hogy a szurkolók a sztársportolókkal való találkozás alkalmával közös képeket készítenek, autogramot kérnek. Ezúttal azonban a Real Madrid és a spanyol válogatott csapatkapitánya, Sergio Ramos egy különleges kérést teljesített.

A kiváló védőt ugyanis egy kisgyermekkel való találkozóra kérték fel – nem véletlenül. A képen látható csöppséget a 31 éves védő után Ramosnak nevezte el az édesapja, Haiel Szitavi, aki rendőrként teljesített szolgálatot, amikor a fiú születése után mindössze három héttel, rendőrtársával együtt júliusban meggyilkolták.

A férfi hatalmas Real Madrid-szurkoló volt. Két nagy álma közül az egyik még májusban teljesült, hiszen ellátogathatott a királyi gárda egyik mérkőzésére. A másik az volt, hogy gyermekével együtt találkozhasson a játékossal.

A tragikus események következtében az édesapának nem adatott meg ez a lehetőség, ám a négy hónapos gyermeknek a spanyol válogatott izraeli látogatása során igen. Ramos tehát találkozhatott Ramosszal, sőt, közös kép is készült. A találkozó után a védő a mezét is elküldte a családnak.

kisgyermekkel való találkozóra kérték fel – nem véletlenül. A képen látható csöppséget a 31 éves védő után Ramosnak nevezte el az édesapja, Haiel Szitavi, aki rendőrként teljesített szolgálatot, amikor a fiú születése után mindössze három héttel, rendőrtársával együtt júliusban meggyilkolták.

A férfi hatalmas Real Madrid-szurkoló volt. Két nagy álma közül az egyik még májusban teljesült, hiszen ellátogathatott a királyi gárda egyik mérkőzésére. A másik az volt, hogy gyermekével együtt találkozhasson a játékossal.

A tragikus események következtében az édesapának nem adatott meg ez a lehetőség, ám a négy hónapos gyermeknek a spanyol válogatott izraeli látogatása során igen. Ramos tehát találkozhatott Ramosszal, sőt, közös kép is készült. A találkozó után a védő a mezét is elküldte a családnak.



Legfrissebb hírek

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

Királyi összeomlás – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 23:10

Sergio Ramosék megegyeztek a Sevilla megvételéről – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.05.12. 15:19

Megnyerte az el Clásicót, és 29. alkalommal lett spanyol bajnok a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.10. 22:57

„Egy átlagos öltözőben előfordulhatnak ilyen dolgok” – a közösségi médiában üzent Valverde

Spanyol labdarúgás
2026.05.08. 07:34

Megszenvedett az Osasuna ellen, de nyert és már vasárnap bajnok lehet a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.02. 22:53

Valenciai győzelemmel hangolt az Arsenal elleni BL-visszavágóra a tartalékos Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.02. 18:16

Az Athletic Bilbao elleni fordításos győzelemmel készül az Arsenalra az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 22:59
Ezek is érdekelhetik