Király-kupa: a Barca szülinapi ötöse; óriási Sociedad-blama

Vágólapra másolva!
2017.11.29. 21:24
null
A Barcelona játékosai ötször is ünnepelhettek (Fotó: Twitter)
A spanyol labdarúgó Király-kupa 4. fordulójának visszavágóján a Barcelona 5–0-ra nyert a Real Murcia ellen, így 8–0-val továbbjutott, a Real Sociedad viszont háromgólos előnyről esett ki a harmadosztályú Lleida Esportiuval szemben.

 

Emlékezetes nap a mai a Barcelona történetében, hiszen 1899-ben november 29-én alapították a klubot, amely tehát a 118. születésnapját ünnepelte.

Az idegenben Paco Alcácer, Deulofeu és José Arnáiz góljával 3–0-ra győző Barcelona az első negyedóra végén törte fel a korábbi ferencvárosi David Mateosszal felálló Murcia védelmét, a menteni igyekvő védők pont Paco Alcácert találták fejbe, aki nem rontott. A második félidő elején növelte előnyét a Barcelona, mert, bár Deulofeu gyönyörű labdaátvétele után a kapufa még mentett, nem sokkal később a berobbanó Piqué(!) a kapuba sodorta a labdát.

És még mindig csak a 60. percben jártunk, amikor megvolt a harmadik hazai gól is, az előző találatoknál is fontos szerepet játszó Aleix Vidal ezúttal befejezőként ténykedett, Semedo beadása után fejjel vette be a kaput. A 74. percben újabb szépségdíjas találatot szerzett a katalán gárda, Sergi Roberto kiváló ütemben játszotta meg a lesre játszó védők közé berobbanó Denis Suárezt, aki finoman helyezett a bal alsóba. A hajrában Denis Suárez gyönyörű sarkalása után Arnáiz ezen a meccsen is eredményes volt – a Barcelona öt góllal és sima továbbjutással köszöntötte fel önmagát (5–0).

A Real Sociedad az idegenbeli 1–0-s sikere után otthon a 34. percben már 2–0-ra vezetett Diego Llorente és Juanmi góljával. Aztán a fordulást követően rövid idő alatt kétszer is betalált a harmadosztály harmadik csoportjának 11. helyén szerénykedő Lleida Esportiu, egy csapásra izgalmassá téve a továbbjutás kérdését. És Bojan Radulovics meg is szerezte a harmadik gólt, így továbbjutott a harmadosztályú kis csapat (2–3)!

A Sevilla lényegesen kegyesebb volt a szurkolóihoz, a vendégként jegyzett 3–0-s sikere után Ben Yedder a hatodik percre már duplázott (2–0), a szünet előtt még Ganso is betalált, a második játékrész derekán pedig Correa is eredményes volt, így 4–0-ra nyert a csapat a harmadosztály negyedik csoportját vezető Cartagena ellen.

A „matracosok” José Giménez fejesével szerezték meg a vezetést, majd Fernando Torres váltott gólra két közeli lehetőséget, így 3–0-ra nyertek.

A bajnokságban szenvedők csatáján a Las Palmas idegenben 4–1-re nyert, otthon pedig csak 3–2-re kapott ki a kétszer is két góllal vezető Deportivo La Corunától, így továbbjutott.

Az Athletic Bilbao alaposan megégett: az idegenbeli 1–1 után otthon a 96. percben kapott góllal bukott el a harmadosztályú Formenterával szemben (0–1).

SPANYOL KIRÁLY-KUPA

4. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Barcelona–Real Murcia (III.) 5–0
Továbbjutott: a Barcelona, 8–0-s összesítéssel
Sevilla–Cartagena (III.) 4–0
Továbbjutott: a Sevilla, 7–0-s összesítéssel
Real Sociedad–Lleida Esportiu (III.) 2–3
Továbbjutott: a Lleida Esportiu, 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal
Atlético Madrid–Elche (III.) 3–0
Továbbjutott: az Atlético Madrid, 4–1-es összesítéssel
Athletic Bilbao–Formentera (III.) 0–1
Továbbjutott: a Formentera, 2–1-es összesítéssel
Las Palmas–Deportivo La Coruna2–3
Továbbjutott: a Las Palmas, 6–4-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
11 órája

A Villarreal elleni rangadón menetelhet tovább a Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:00

A Real Sociedad 94. perces büntetővel bukta el a győzelmet

Spanyol labdarúgás
2025.12.20. 18:23

A Getafe kiesett; az Athletic Bilbao hosszabbítás után jutott tovább a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2025.12.18. 23:26

A Barcelona az utolsó negyedórában harcolta ki a továbbjutást a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2025.12.16. 23:22

Nagy hajrával nyert a Valencia a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.16. 23:18

Király-kupa: másodosztályú csapat ejtette ki a Mallorcát

Spanyol labdarúgás
2025.12.16. 22:06

Barca: először kezdhet az idényben Ter Stegen, de nem kizárt, hogy mennie kell

Spanyol labdarúgás
2025.12.16. 12:22
Ezek is érdekelhetik