Barca: Iniesta nem tudta visszatartani a könnyeit, a napokban tesz bejelentést

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.22. 10:53
null
Iniesta talán utoljára emelte fel a Király-kupát (Fotó: AFP)
A Barcelona labdarúgócsapatának kapitánya, Andrés Iniesta a Sevilla elleni győztes Király Kupa-döntő után elmondta, a soron következő héten árulja el, hogyan döntött a jövőjéről.

Iniesta kapta a legnagyobb figyelmet a Barcelona madridi kupadöntője során. A katalánok 33 éves legendája is betalált a Sevilla 5–0-s kiütése alkalmával, csapata negyedik találatát jegyezte. Ha ez volt az utolsó kupadöntője, akkor emlékezetes góllal fejezte be. Még az ellenfél szurkolói is megtapsolták, amikor a meccs hajrájában lecserélték, Iniesta pedig könnyek között ült le a kispadra.

„A jövő héten ismertetem a döntésemet mondta Iniesta a meccs után. – Annyi érzés kavarog bennem, örülök, hogy megnyertük ezt a trófeát, a szurkolók megérdemelték. Nagyon hálás vagyok azért, ahogy megnyilvánultak felém. Mindent megteszünk azért, hogy a kupa mellett a bajnokságot is megnyerjük.”

Felállva tapsolták meg Iniestát

embed_kod= |
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

 

Mint ismert, már jó ideje tartja magát a pletyka, hogy ez a kiváló középpályás utolsó szezonja a Barcánál, és Kínában folytatja a pályafutását. Josep Maria Bartomeu klubelnök most megerősítette, hogy a kínai bajnokságból van ajánlata Iniestának.

„Tudom, hogy Iniestának van ajánlata Kínából, de a Barcelona az élete klubja, ahol addig marad, ameddig szeretne. Messi személyében nálunk játszik a világ legjobbja, de Iniesta örökre beírta magát a klub és a labdarúgás történetébe.”

A PPTV nevű televíziósa csatorna a napokban arról számolt be, hogy a kétszeres Európa- és egyszeres világbajnok középpályás a korábbi portugál szövetségi kapitány, Paulo Bento által irányított Csungcsing Lifanhoz szerződik, melynek a spanyol másodosztályú Granadát is birtokló Csien Li-csang a tulajdonosa.

Messi ölelése is sokatmondó volt

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.02.04. 23:05

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11
Ezek is érdekelhetik