Barcelona: hoppá, Iniesta mégsem Kínában folytatja?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.08. 11:56
null
Andrés Iniesta Japánban köthet ki (Fotó: AFP)
Mint ismert, az FC Barcelonát 1996 óta szolgáló Andrés Iniesta a szezon végén elhagyja a spanyol labdarúgó-bajnokság aranyérmesét. A korábbi hírekkel ellentétben azonban lehet, hogy mégsem Kínában köt ki.

 

A kezdeti hírek a Csungcsing Lifan érdeklődéséről szóltak, az El Mundo azt is tudni vélte, hogy évi 27 millió eurót kereshet majd, ehhez még három év alatt 36 millió érkezhet a játékos borászatán keresztül.

A Cadena SER értesülése szerint viszont a katalánok kapitánya a japán Vissel Kobe együtteséhez kerülhet, mivel a kínai együttes hétfői közleményét követően igencsak valószerűtlen Iniesta odaigazolása.

A Csungcsing Lifan a közleményben kifejti, hogy a klub racionális befektetéseket hoz tető alá, nem megy szembe a szövetség költségpolitikájával és nem torzítja a piacot, szorosan együttműködik Andrés Iniestával, de a középpályás nem csatlakozik a klubhoz játékosként.

A Cadena SER úgy tudja, hogy Iniesta hároméves szerződést köt a japánokkal, és évenként nettó 25 millió eurót kereshet.

A Vissel Kobe tulajdonosa egyébiránt a Rakuten vezérigazgatója, Mikitani Hirosi – ez a cég amúgy a Barcelona mezszponzora.

Legfrissebb hírek

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
23 órája

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

Hátránnyal indított, végül négyet vágott és nyert Prágában az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 22:58

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37
Ezek is érdekelhetik