Kép: Neymar meglátogatta volt csapattársait a Barcánál

2018.08.27. 17:33
Meglátogatta korábbi csapattársait a Barcelona edzőközpontjában a katalán klub korábbi játékosa, Neymar. A gránátvörös-kékekhez 2013-ban érkező, onnan 2017-ben 222 millió euróért cserébe a PSG-hez távozó játékos egy PokerStars-esemény miatt utazott Katalóniába, és ha már ott járt, beköszönt az öltözőbe is.

A rendezvényen részt vett a Barcelona részéről Gerard Piqué, a PSG argentin játékosa, Giovani Lo Celso, illetve a golfozó Sergio García is. A brazil futballista a Mundo Deportivónak nyilatkozott is néhány szót korábbi együtteséről.

„Nagyon jó barátaim vannak itt, akik nagyszerű futballisták is egyben. Nagyon nehéz lenne számomra, ha egymás ellen kellene játszanunk, nem szeretnék szembekerülni a Barcával. Majdnem minden játékossal tartom a kapcsolatot, hiányoztak nekem.” a Mundo Deportivónak nyilatkozott is néhány szót korábbi együtteséről.

„Nagyon jó barátaim vannak itt, akik nagyszerű futballisták is egyben. Nagyon nehéz lenne számomra, ha egymás ellen kellene játszanunk, nem szeretnék szembekerülni a Barcával. Majdnem minden játékossal tartom a kapcsolatot, hiányoztak nekem.”

Nem sokkal később a TV3-nak leszögezte, egyelőre marad a PSG-nél.

„Szerződésem van a PSG-vel, és ott is maradok.”

PokerStarsBlog on Twitter

What happens when @neymarjr, @3gerardpique, and @LoCelsoGiovani turn up to play some cards at #EPTBarcelona? See for yourself: https://t.co/RX6hGD23go



Legfrissebb hírek

„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

Bajnokok Ligája
11 órája

„Az Anfieldben nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
17 órája

Két gólt lőtt a PSG a Liverpoolnak, Szoboszlaiék igen nehéz helyzetből várhatják a hazai visszavágót

Bajnokok Ligája
19 órája

Ez nem a La Liga: az Atlético két góllal nyert Barcelonában a BL-negyeddöntő első mérkőzésén

Bajnokok Ligája
19 órája

Szoboszlai és Kerkez is kezd a Liverpoolban a PSG elleni BL-negyeddöntő odavágóján

Bajnokok Ligája
22 órája

Lapos mérkőzés is lehet kifejezetten érdekes a spanyol párharcban

Bajnokok Ligája
Tegnap, 14:29

Vitinha: Nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:35

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 12:11
Ezek is érdekelhetik