Real Madrid: Tudom, hogy több gólt kell szereznem – Benzema

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.26. 08:51
null
Benzema bízik abban, hogy hamarosan visszatérnek a sikerek útjára (Fotó:AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid támadója, Karim Benzema az AS-nek elmondta, tudja, hogy több gólt kell szereznie.

 

Karim Benzema ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve 13 mérkőzésen lépett pályára, ezeken hatszor volt eredményes. A szurkolók egy része nem elégedett a támadó teljesítményével, és egyre több kritikával illeti.

Tudom, hogy több gólt kell szereznem. Ez jár a fejemben, és ez rengeteg motivációt jelent számomra” – mondta a francia csatár.

Benzema a Real Madrid vezetőedzőjéről, Julen Lopeteguiről is elmondta a véleményét: „Nagyon bízunk az edzőnkben, vele vagyunk. Nem mindig az edző hibája a gyengébb teljesítmény, a játékosok hibája is lehet. Ő jó szakember. Továbbra is azon dolgozunk vele, hogy minél több mérkőzést megnyerjünk.”

A Real Madrid öt nyeretlen meccs után tudott újra győzedelmeskedni, 2–1-re megverte a Viktoria Plzent a Bajnokok Ligája csoportkörének keddi játéknapján, így átmenetileg megnyugodhat Lopetegui.

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Karim Benzema az Al-Hilalban folytatja pályafutását – hivatalos

Minden más foci
2026.02.02. 22:38

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik