Real Madrid: tökösséget ígér az ideiglenes vezetőedző

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2018.10.30. 16:54
null
Solari jókedvűen tartotta legelső sajtótájékoztatóját (Fotó: AFP)
Santiago Solari, a Real Madrid ideiglenesen kinevezett vezetőedzője legelső sajtótájékoztatóján beszélt a csapat mostani állapotáról és arról, hogy hatalmas odaadást vár a labdarúgóitól a szerdai Király-kupa-meccsen.

 

Ahogy beszámoltunk róla, a Real Madrid hétfőn menesztette vezetőedzőjét, Julen Lopeteguit, akit Santiago Solari váltott. A 42 éves tréner kedden megtartotta első edzését, majd azt követően a média nagy érdeklődésére való tekintettel sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire. Elmondta: a maga részéről békén hagyná Zidane-t, akit a Real Madrid egyik legnagyobb alakjának tart.

„Zidane örökös bajnok, és jobb, ha ennyiben hagyjuk, senkit sem lehet hozzá hasonlítani” – reagált a francia edzővel való összehasonlításra az újonnan kinevezett tréner.

A párhuzam azért adná magát, mert a Real első csapatának irányítása előtt az argentin és a francia szakember is a madridi tartalékcsapatot vezette. Zidane-nal ellentétben azonban – akit 2016 januárjában két és fél évre neveztek ki a Real élére – Solari egyelőre nem tekinthető végleges megoldásnak.

Az első edzés előtt Solari eligazítást tartott, melyben nyomatékosította szándékát, miszerint véget vet a csapat jelenlegi rossz sorozatának. A Real Madrid legutóbbi hét tétmérkőzésén egyszer nyert, míg egy döntetlen mellett ötször szenvedett vereséget. Utóbbiak között volt a CSZKA Moszkva elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés, valamint a bajnokságban a Levante elleni hazai kudarc, illetve két idegenbeli rangadó, a Sevilla, majd a Barcelona vendégeként.

„A játékosokon még látszódott valamennyi fájdalom a történtek után. Ez a csapat tele van győztesekkel, harcosokkal, akik rengeteg trófeát nyertek már. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy ezt a bizalmat sokáig élvezhessem. Különféle pozíciókat betöltöttem már a klubnál, futballoztam, izzadtam, de a Real Madrid nagyobb mindannyiunknál. Én csak szeretnék a részese lenni. Tökösen kell majd kimenniük a pályára a srácoknak a Melilla ellen (Király-kupa-mérkőzés lesz szerdán – a szerk.).

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Gulácsi: A Németországban töltött sok év után új kihívást kerestem

Légiósok
2026.08.04. 13:08

Gulácsi Péter a Villarrealnál folytatja – hivatalos

Légiósok
2026.08.03. 18:40

Vinícius Júnior ultimátumot kapott a Real Madridtól – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 16:35

Gondok a vallecasi stadionnal, nem játszhat bajnokit a saját otthonában a Rayo

Spanyol labdarúgás
2026.07.28. 13:13