Barcelona: a sportigazgató találkozott az Ajax fiataljával?

2018.11.27. 15:29
Helyi sajtóhírek szerint a La Ligában szereplő Barcelona sportigazgatója, Éric Abidal nemrégiben együtt ebédelt az Ajax fiatal védőjével, Matthijs de Ligttel.

Mint ismert, a 19 éves futballista már régóta a katalánok látókörében van, de sem az idei téli, sem a nyári átigazolási időszakban nem tudták végrehajtani a transzfert az amszterdamiakkal.

A 13-szoros holland válogatott védő eddig 84-szer lépett pályára tétmérkőzésen a holland klubban – ezeken a találkozókon pedig nyolc gólt is szerzett, valamint volt négy gólpassza is.

Spanyol beszámolók szerint Abidal korábban már telefonon is beszélgetett a többek között a PSG-vel, az Interrel és a Romával is szóba hozott De Ligttel, akitől azt reméli, hogy segít stabilizálni az eddig az idényben 13 bajnokin 19 gólt kapó hátsó alakzatot.a 19 éves futballista már régóta a katalánok látókörében van, de sem az idei téli, sem a nyári átigazolási időszakban nem tudták végrehajtani a transzfert az amszterdamiakkal.

A 13-szoros holland válogatott védő eddig 84-szer lépett pályára tétmérkőzésen a holland klubban – ezeken a találkozókon pedig nyolc gólt is szerzett, valamint volt négy gólpassza is.

Spanyol beszámolók szerint Abidal korábban már telefonon is beszélgetett a többek között a PSG-vel, az Interrel és a Romával is szóba hozott De Ligttel, akitől azt reméli, hogy segít stabilizálni az eddig az idényben 13 bajnokin 19 gólt kapó hátsó alakzatot.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
22 órája

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51