Barca: „Neymar mindenkinél jobban bánja a távozást”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.04.06. 14:22
null
Adriano (jobbra) szerint Neymar nagyon bánja, hogy elhagyta az FC Barcelonát (Fotó: AFP, archív)
Az FC Barcelona korábbi, a török Besiktas jelenlegi játékosa, a brazil Adriano Correia a spanyol Cadena SER rádióállomás El Larguero elnevezésű műsorában szerepelt, ahol érdekes kulisszatitkot árult el honfitársáról, egyben korábbi csapattársáról, Neymarról.

 

„Három héttel ezelőtt beszéltem Neymarral. Mindannyian, akik korábban a Barcában játszottunk, megbántuk a távozást, de az az érzésem, hogy ő mindenkinél jobban bánja.”

Mint ismert, Neymar 2013-ban érkezett a katalánokhoz, ahonnan 2017-ben a Paris Saint-Germainhez igazolt át, a PSG-nél azóta is elkerülik a sikerek a Bajnokok Ligájában.

Adriano korábbi csapatáról még azt is elmondta, hogy nem túlságosan meglepő módon a triplázás az idei célkitűzés, és maximálisan esélyesnek tartja erre a Barcát. Saját karrierje tekintetében áldottnak tartja magát, miközben az emberek azt mondják neki, remek pályafutást tudhat magáénak.

A most 34 éves futballista 2010-ben érkezett a Sevillától a Barcához, amelyben189 tétmérkőzésen 17 gólt szerzett balhátvédként, emellett 23 gólpasszt is kiosztott. 2016-ban távozott a Besiktashoz, amelynél azóta is játszik.

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Nem kellett sokat várni: itt van Neymar újabb balhéja!

Minden más foci
2026.08.05. 10:31