Barca: „A szurkolók nem akarják Griezmannt, és drága is”

2019.05.16. 12:19
null
Lehet, hogy mégsem Barcelonában köt ki Griezmann? (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona korábbi (és jövőbeli?) elnöke, Joan Laporta nemrég a Marcának adott interjúban elmondta, nem támogatja, hogy az Atlético Madridtól való távozását bejelentő Antoine Griezmann a Barcában folytassa pályafutását.


„A szurkolók többsége nem akarja őt, és azt gondolom, hogy az ára is túlzó. Szerintem vannak más játékosok, akikben több lehetőség van, és tökéletesen betölthetnék azt a szerepet, amely Griezmannra várna a Barcában”
– magyarázta a francia játékosról Laporta, ám hozzátette, ha mégis érkezik a játékos, támogatni fogja.

„Ha mégis érkezik, mi, Barcelona-szurkolók leszünk az elsők, akik támogatjuk – ahogyan támogattuk azokat is, akik korábban érkeztek.”


Mint ismert, Griezmann kedd este bejelentette, hogy öt év után távozik az Atlético Madridtól. Szinte mindenki arra számít, hogy az FC Barcelonánál köt ki, de a L'Équipe szerint a francia PSG is harcba száll érte.

Laporta a Liverpool elleni kiábrándító BL-kudarc után ismét bejelentkezett a Barca elnöki pozíciójára.

MARCA on Twitter

Laporta, muy crítico con el posible fichaje de Griezmann por el Barça https://t.co/fXtZFLdmQN


 

Legfrissebb hírek

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
32 perce

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:21

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:48

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
2026.08.11. 10:56

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02