Barcelona: Valverde szerint véget ért Dembélé idénye

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.06. 19:59
null
Ousmane Dembélé számára véget ért az idény?
Ernesto Valverde, a Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője úgy véli, hogy a gárda francia sztárja, Ousmane Dembélé ebben az idényben már nem állhat a csapat rendelkezésére.

 

Mint ismert, a villámgyors támadó a Celta Vigo otthonában elszenvedett 2–0-s vereség alkalmával dőlt ki a sorból. A klub aztán hivatalos közleményben jelezte, hogy Dembélé a combsérülése miatt biztosan nem lesz ott a Liverpool elleni BL-elődöntő visszavágóján az Anfielden, ahova háromgólos előnnyel (3–0) utazik a katalán csapat, amely arról viszont nem tett említést, hogy a játékosnak pontosan mennyit kell kihagynia.

Hétfőn Ernesto Valverde, a gránátvörös-kékek vezetőedzője a Pool elleni BL-meccs előtti sajtótájékoztatón az újságírók kérdésére annyit válaszolt, „nem valószínű”, hogy Ousmane Dembélé pályára léphet még ebben az idényben, így tehát ha a Barca bejut a Bajnokok Ligája döntőjébe, akkor sincs sok esély a szereplésére, noha a fináléra csak június elsején kerül sor.

A 21 éves Dembélé ebben az idényben összesen 42 mérkőzésen lépett pályára, és 14-szer volt eredményes.

MÁJUS 7 ., KEDD
BAJNOKOK LIGÁJA

ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
21.00:
Liverpool (angol)–Barcelona (spanyol) (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 0–3

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11
Ezek is érdekelhetik