Barca: A gól? Láttam Messitől edzésen, másoltam – Griezmann

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.08.26. 08:10
null
Antoine Griezmann-nak remek hétvégéje volt (Fotó: AFP)
Antoine Griezmann két góllal járult hozzá ahhoz, hogy a Barcelona fordítson a Betis ellen, és 5–2-re megnyerje a két csapat vasárnap esti mérkőzését a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga).

„A Betis alaposan ránk ijesztett a vezető góljával, de egyben ébresztőt fújt, és onnantól szép futballt játszottunk, élveztük a játékot, sok helyzetet kialakítottunk. Remélem, mostantól minden meccsünkön így játszunk majd” – értékelt Antoine Griezmann a Movistar spanyol televíziócsatornának a mérkőzés után.

„Az első fordulóban elszenvedett vereség után mindenképpen javítani akartunk, és bár van még mit tökéletesíteni, az irány határozottan jó – folytatta a francia csatár. – Amikor fontos játékosok hiányoznak (Lionel Messi és Luis Suárez sem játszhatott vasárnap – a szerk.), a többieknek a legjobb formájukat kell hozni, és ezen az estén így is történt.”

Griezmann két gólja mellett gólpasszt is jegyzett, vagyis a siker fő letéteményese volt.

„Egymagam az égvilágon semmire sem mentem volna. Szereztem két gólt, voltak kulcsfontosságú passzaim, de egyik sem sikerült volna a csapattársaim segítsége nélkül. Csapatként vagyunk erősek, amit az is bizonyít, hogy a sérültek helyett játéklehetőséghez jutók elvégezték a feladatukat. A második gólom? Nos, láttam edzésen, hogyan csinálja Leo (Messi), gondoltam, megpróbálom lemásolni.”

A francia világbajnok kérdésre válaszolva elárulta: konfettiszórós gólörömével is utánzott valakit.

„Nagyon tetszik LeBron James mérkőzések előtti rituáléja (az amerikai kosaras a keze behintőporozása után széles mozdulattal a levegőbe szórja a port – A szerk.), őt próbáltam másolni. Reményeim szerint még sokszor lesz alkalmam erre…”

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

SPANYOL LA LIGA
2. FORDULÓ
Barcelona–Real Betis 5–2
(Griezmann 41., 50., Carles Pérez 56., Jordi Alba 60., Arturo Vidal 77., ill. Fekir 15., Loren Morón 79.)

AZ ÁLLÁS
1. Sevilla 2 2 3–0 +3 6
2. Atlético Madrid 2 2 2–0 +2 6
3. Real Madrid 2 1 1 4–2 +2 4
4. Valladolid 2 1 1 3–2 +1 4
5. Real Sociedad 2 1 1 2–1 +1 4
Athletic Bilbao 2 1 1 2–1 +1 4
7. Osasuna 2 1 1 1–0 +1 4
Alavés 2 1 1 1–0 +1 4
9. FC Barcelona 2 1 1 5–3 +2 3
10. Mallorca 2 1 1 2–2 0 3
Levante 2 1 1 2–2 0 3
12. Celta Vigo 2 1 1 2–3 –1 3
13. Villarreal 2 1 1 5–6 –1 1
14. Granada 2 1 1 4–5 –1 1
15. Valencia 2 1 1 1–2 –1 1
Getafe 2 1 1 1–2 –1 1
Eibar 2 1 1 1–2 –1 1
18. Espanyol 2 1 1 0–2 –2 1
19. Leganés 2 2 0–2 –2 0
20. Betis 2 2 3–7 –4 0

A KONFETTIS GÓLÖRÖM


Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00
Ezek is érdekelhetik