Barca: amikor De Jong aláírt, az egyik vezető elsírta magát

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.09.30. 23:08
null
Frenkie de Jong hamar megszerettette magát a Camp Nou közönségével (Fotó: AFP)
Frenkie de Jong menedzsere, Hasan Cetinkaya a svéd Aftonbladet napilapnak elárulta, hogy Pep Segura, az FC Barcelona akkori általános igazgatója elsírta magát megkönnyebbültségében, miután biztossá vált, hogy a holland válogatott középpályás a katalán klubnál folytatja pályafutását.

 

De Jong már januárban aláírt, de csak a nyáron csatlakozott az FC Barcelonához, amely 75 millió eurót fizetett érte az előző idényben a Bajnokok Ligája elődöntőjéig menetelő Ajaxnak. A katalán egylet több nagy európai sztárklubot megelőzve szerezte meg a (most már) 22 éves középpályást, ami akkora megkönnyebbülést jelentett a barcelonai vezetőknek, hogy egyikük szó szerint elsírta magát örömében.

„A Paris Saint-Germain, a Manchester City és a Juventus is majdnem mindent megtett De Jong szerződtetéséért. Nagy csata folyt a klubok között, de a játékstílusa miatt a Barcelona mindvégig elsőbbséget élvezett” – idézi az Aftonbladetnek nyilatkozó Cetinkayát a Marca.

„A barcelonai sportvezetők olyannyira megkönnyebbültek De Jong megvásárlásakor, hogy Pep Segura elsírta magát, amikor aláírtuk a papírokat. Óriási erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy tető alá hozzák a megállapodást. Megöleltük egymást, pezsgőztünk, aztán elmentünk a hegyekbe egy étterembe, ahová a Barcelona hívott meg minket. Spanyolország legjobb borát ittuk, fantasztikus steaket ettünk, mindenki nevetett és boldog volt” – tette hozzá De Jong ügynöke.

A holland futballista azóta már alapembere a Barcelonában, a jelenlegi idényben eddig nyolc tétmérkőzésen (hét bajnokin és egy BL-meccsen) lépett pályára.

Legfrissebb hírek

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
12 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Két Barca-középpályás is kihagyhatja a Valencia-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.09.08. 12:17

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32
Ezek is érdekelhetik