Atl. Madrid: bokasérülés miatt kényszerpihenőn Joao Félix

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2019.10.20. 10:13
Szombaton hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az Atlético Madrid a Valenciával, így már csak negyedik a tabellán, de Joao Félix sérülése miatt is aggódhattak a szurkolók. A klub azóta hivatalos oldalán jelezte, hogy mennyit is kell kihagynia a támadónak.

Hiába vezetett Diego Costa büntetője révén az Atlético Madrid az első félidőben, Dani Parejo 82.percben szerzett góljának köszönhetően csak döntetlenre futotta a matracosoknak a Valencia ellen.

A kapott gól azonban már emberhátrányban jött, hiszen a klub rekordigazolását, a 19 esztendős Joao Félixet sérülés miatt le kellett cserélni a 80. percben, Diego Simeonénak pedig már nem maradt több cserelehetősége.

A fiatal portugál sztárnak a jobb bokája sérült meg, és bár nagy volt az aggodalom, Félix azóta átesett a szükséges vizsgálatokon, melyek kimutatták, hogy rándulásról van szó, ami miatt nem kell hosszabb időt kihagynia – az Atlético Madrid a hivatalos oldalán erősítette meg, hogy a klub szerint háromhetes kényszerpihenő vár majd Félixre. A madridiak reménykednek benne, hogy a november hatodikai, Leverkusen elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen már a csapat rendelkezésére állhat.


SPANYOL LA LIGA
9. FORDULÓ
Atlético Madrid–Valencia 1–1
(Diego Costa 36. – 11-esből, ill. Dani Parejo 82.)

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
12 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 09:43

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36
Ezek is érdekelhetik