Aranylabda: Modric nem haragudott meg CR-re

MTI MTIMTI MTI
2019.11.22. 21:58
null
Luka Modric nem haragudott meg Cristiano Ronaldóra (Fotó: AFP)
Luka Modric nem haragudott meg Cristiano Ronaldóra amiatt, hogy a portugál klasszis nem volt ott tavaly azon a párizsi gálán, amelyen a horvát labdarúgó átvehette az Aranylabdát.

 

Modric annak apropóján adott exkluzív nyilatkozatot az M4 Sportnak Zágrábban, hogy Enyém a pálya címmel könyv jelent meg róla. A horvát középpályás az interjúban kiemelte: a történtek ellenére jó kapcsolatot ápol a másfél éve a Juventusban játszó Cristiano Ronaldóval, aki ötször vehette át az Aranylabdát, de tavaly hiába végzett a szavazáson másodikként, nem utazott el a francia fővárosba.

„Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy mit csinál, és ő így döntött. Ez nem befolyásolta a véleményemet Cristianóról. Ő a világ egyik legjobb játékosa, és én pontosan tudom, hiszen közelről láthattam, hogy hogyan játszik, hogyan edz, hogyan dolgozik nap mint nap, hogy elérje a célját. Nem véletlenül tart ott, ahol tart” – mondta.

A 34 éves Modric elárulta: gyerekként neki is voltak céljai, vágyai, hogy mit szeretne elérni és meddig szeretne eljutni, ám mostanra már jóval többet elért annál, mint amiről valaha is álmodott.

„Rengeteg munkával, lemondással, áldozattal járt ez az út, de nagyon boldog vagyok, hogy idáig jutottam. Remélem, a pályám inspirációt jelent a mostani gyerekeknek, hogy ugyanilyen messzire juthassanak abban, amivel foglalkoznak. Akár a sportban, akár a sporton kívül” – nyilatkozott.

A horvát válogatott egy csoportban szerepelt a magyar együttessel az Európa-bajnoki selejtezősorozatban – Budapesten 2–1-re kikapott, Splitben 3–0-ra győzött –, és az E jelű ötösből az első helyen kvalifikálta magát a részben budapesti rendezésű Eb-re. A pályán szerény, csendes és visszafogott Modric elárulta: alapvetően vezető személyiségnek tartja magát.

„Lehet, hogy ezt nem mutatom ki annyira, amennyire kellene, de úgy gondolom, tényleg ott van bennem a vezér” – mondta, a jövőjével kapcsolatban pedig annyit jegyzett meg: számára az a legfontosabb, hogy jól érzi magát Madridban.

„Meglátjuk, meddig tart a pályafutásom, azonban remélem, hogy van még bennem pár szezon. Vannak még nagy terveim, és bízom benne, hogy az egészségi állapotom sem lesz akadály” – jelentette ki.

Legfrissebb hírek

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2026.08.12. 10:24

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

A semmiből igazolt új középcsatárt a Real Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 18:27

Cristiano Ronaldo színészként is kipróbálja magát

Minden más foci
2026.07.30. 08:56

Az utolsó tangó – búcsúzó vb-sztárok

Képes Sport
2026.07.27. 16:36

Már 187 millió euró az adóssága Ronaldo szaúdi futballklubjának

Minden más foci
2026.07.27. 12:51

Barcelona: meghalt egy munkás a Camp Nou felújítása közben

Spanyol labdarúgás
2026.07.25. 16:35