Barca: felépült az alapember, pályára léphet Madridban

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.02.29. 14:09
null
Jordi Alba is ott lehet a Santiago Bernabéu Stadion gyepén vasárnap (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona hivatalos felületein nevezte meg az el Clásicóra Madridba utazó 18 játékost. A keretben ott van a sérüléséből felépülő Jordi Alba és Gerard Piqué is.

A 30 esztendős, saját nevelésű balhátvéd két hete, a Getafe elleni találkozón sántikált le idő előtt a pályáról, miután megsérült a combközelítő izma. Eleinte körülbelül egy hónapos kihagyást jósoltak neki, ám a jelek szerint a vártnál gyorsabban meggyógyult – már az elmúlt napokban is részben a csapattal edzett, míg szombaton már teljes értékű edzésmunkát végzett, s a tréning után egészségesnek nyilvánították.

Jordi Albán kívül a Napoli elleni BL-meccsen lecserélt Gerard Piqué is ott lesz a csapattal, Olaszországban összeszedett sérülése nem súlyos.

A gránátvörös-kékek szombat délelőtt tudták le utolsó edzésüket a rangadó előtt, majd vasárnap utaznak Madridba, ahol este kilenckor csapnak össze az ősi rivális Real Madriddal.

A BARCELONA MADRIDBA UTAZÓ KERETE
Kapusok: Marc-André ter Stegen, Neto
Mezőnyjátékosok: Nélson Semedo, Gerard Piqué, Ivan Rakitic, Sergio Busquets, Arthur, Lionel Messi, Clément Lenglet, Antoine Griezmann, Jordi Alba, Martin Braithwaite, Frenkie de Jong, Arturo Vidal, Samuel Umtiti, Junior Firpo, Álex Collado, Ansu Fati

FC Barcelona on Twitter

The for #ElClásico!


 

MÁRCIUS 1., VASÁRNAP

SPANYOL LA LIGA
26. FORDULÓ
21.00: Real Madrid–Barcelona (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
Legfrissebb hírek

Nagy fölényben játszott a Betis, de nem bírt a Levantével

Spanyol labdarúgás
36 perce

La Liga: a hosszabbításban mentette döntetlenre hazai meccsét a Celta

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
20 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:13

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58
Ezek is érdekelhetik