La Liga: parázs végjáték, a Real Sociedad nyerte a baszk rangadót

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.02.09. 16:07
null
Isak döntött a végén (Fotó: AFP)
A csütörtöki kupabravúrok után ezúttal egymással csapott össze a Real Sociedad és az Athletic Bilbao a La Liga 23. fordulójában. Sokáig csendesen csordogált a baszkföldi rangadó, a végén a hazaiak jöttek ki jobban az adok-kapokból (2–1).

A hét közben mind a két csapat bravúrgyőzelmet aratott a Király-kupában: a Real Sociedad idegenben 4–3-ra megverte a Real Madridot, míg az Athletic Bilbao hazai pályán a ráadásban szerzett góllal ejtette ki az FC Barcelonát a sorozat negyeddöntőjében. Az egymás elleni bajnokit mind a két együttes a középmezőnyből várta, ám egyikük sem mondott még le az európai kupaszereplés kiharcolásáról.

A találkozón már az első percektől kezdve a hazaiak akarata érvényesült, végig náluk volt többet a labda, és a kapura is veszélyesebbek voltak. A vezetés megszerzéshez így is a 65. percig kellett várnia a Real Sociedadnak, ekkor Alexander Isak adta középre a labdát Portunak, akinek volt ideje átvenni azt, majd kilőtte a hosszú felső sarkot (1–0).

Az öröm azonban nem tartott sokáig, a 71. percben labdaszerzést követően kontrázott a Bilbao – Inaki Williams került ziccerbe a tizenhatoson belül, és nem hibázott (1–1). A hajrára teljesen felébredt a vendégcsapat, a győzelmet mégis a Real Sociedad szerezte meg – egy gyönyörű összjátékot követően Isak került gólhelyzetbe, s bár az első lövését hárította Unai Simón, másodjára már bekotorta a győztes gólt (2–1). A mérkőzés végén a vendégektől kiállították Iker Muniaint.

LA LIGA
23. FORDULÓ
Real Sociedad–Athletic Bilbao 2–1 (Portu 65., A. Isak 83., ill. I. Williams 71.)
Espanyol–Mallorca 1–0 (Raúl de Tomás 58.)

KÉSŐBB
16.00: Osasuna–Real Madrid (Tv: Spíler2)
18.30: Celta Vigo–Sevilla (Tv: Spíler2)
21.00: Real Betis–FC Barcelona (Tv: Spíler2)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Deportivo Alavés–Eibar 2–1 (Lucas Pérez 46., Burke 66., ill. Orellana 83.)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Getafe–Valencia 3–0 (Jorge Molina 58., 67., Jaime Mata 88.)
Valladolid–Villarreal 1–1 (Rubén Alcaraz 15., ill. Gerard Moreno 54.)
Levante–Leganés 2–0 (Rochina 20., Roger Martí 28.)
Atlético Madrid–Granada 1–0 (Á. Correa 6.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 22 14 7 1 40–13 +27 49
2. FC Barcelona 22 14 4 4 52–26 +26 46
3. Getafe 23 12 6 5 35–20 +15 42
4. Atlético Madrid 23 10 9 4 23–15 +8 39
5. Sevilla 22 11 6 5 28–21 +7 39
6. Real Sociedad 23 11 4 8 39–31 +8 37
7. Valencia 23 10 7 6 33–32 +1 37
8. Villarreal 23 10 5 8 40–31 +9 35
9. Athletic Bilbao 23 7 10 6 23–19 +4 31
10. Granada 23 9 3 11 27–30 –3 30
11. Levante 23 9 2 12 29–34 –5 29
12. Osasuna 22 6 10 6 29–28 +1 28
13. Betis 22 7 7 8 30–34 –4 28
14. Alavés 23 7 6 10 25–33 –8 27
15. Valladolid 23 5 11 7 19–25 –6 26
16. Eibar 23 6 6 11 22–32 –10 24
17. Mallorca 23 5 3 15 22–39 –17 18
18. Leganés 23 4 6 13 18–36 –18 18
19. Espanyol 23 4 6 13 19–40 –21 18
20. Celta Vigo 22 3 8 11 17–31 –14 17

 

Legfrissebb hírek

Nagy fölényben játszott a Betis, de nem bírt a Levantével

Spanyol labdarúgás
2 órája

La Liga: a hosszabbításban mentette döntetlenre hazai meccsét a Celta

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
21 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:13

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34
Ezek is érdekelhetik