Barcelona: Maradjatok otthon! Első az egészség – Messi

K. Zs.K. Zs.
2020.03.14. 18:24
null
Lionel Messi (Fotó: AFP)
A futballvilág klasszisai is tétlenségre vannak kárhoztatva a koronavírus-járvány miatt, ám igyekeznek tartani a kapcsolatot rajongóikkal a közösségi médián keresztül: pénteken mások mellett Cristiano Ronaldo üzent, szombaton Lionel Messi is megosztott néhány gondolatot a betegséggel kapcsolatban.

 

„Mindannyian nehéz napokat élünk meg – írta a közösségi médiában Lionel Messi, aki a Barcelona többi játékosához hasonlóan, a családjával együtt önkéntesen karanténba vonult. – Mindannyian aggodalommal figyeljük, mi történik a világban, és valamiképpen szeretnénk a segítségére lenni azoknak, akik közvetlenül vagy családtagjaik, barátaik révén érintettek a betegségben, továbbá azoknak, akik a kórházakban és a rendelőkben az első vonalban harcolnak a járvány megállításáért. Ezúton üzenem nekik, tartsanak ki, lélekben velük vagyunk!”

„Az egészség mindennél előbbre való. Kivételes időket élünk, be kell tartanunk azokat az előírásokat, amelyeket az egészségügyi szervezetek és a hatóságok hoztak. Csak így harcolhatunk hatékonyan a betegség ellen – folytatta Messi, aki az üzenete mellé a két kisebbik gyermekével, Mateóval és Ciróval közös képet posztolt. – Cselekedjünk felelősségteljesen, maradjunk otthon, hiszen most kiváló alkalmunk nyílik például arra, amire általában nem: együtt lehetünk a családtagjainkkal. Öleljük meg egymást, és reménykedjünk abban, hogy mielőbb sikerül győztesen kikerülnünk ebből a küzdelemből.”

Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett versenysorozatok között a spanyol labdarúgó-bajnokság is ott található.

 


 

Legfrissebb hírek

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
9 órája

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
12 órája

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
14 órája

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01