Barcelona: „Messit nem fogják elgondolkodtatni a történtek”

T. D.T. D.
2020.04.15. 22:11
null
„Ne aggódjatok, Messi nem megy sehová!” – mintha csak ezt kürtölné világgá Setién (Fotó: AFP)
Igyekezett megnyugtatni a kedélyeket Quique Setién, amikor az FC Barcelonáról és Lionel Messiről kérdezték egy interjúban. A katalánok vezetőedzője úgy véli, a csapatkapitány a közelmúltbeli történések ellenére is marad a klubnál.


A januárban kinevezett 61 éves vezetőedzőt először az elmúlt napok, hetek barcelonai történéseiről kérdezték – mint ismert, Josep Maria Bartomeu elnököt egyre többen kritizálják, a napokban hat igazgatósági tag mondott le.

„Ezek normális dolgok a nagy kluboknál. Talán inkább az a szomorú, hogy ezek a krízisek a médiához is eljutnak. Jobb lenne nyugodt környezetben dolgozni, de a dolgok nem így működnek” – mondta Setién a katalán TV3-nak.

„Nem hiszem, hogy a történtek egy Messihez hasonló játékost elgondolkodtatnak azzal kapcsolatban, hogy maradjon-e a klubnál. Biztos vagyok benne, hogy játékoskarrierjét a Camp Nouban fejezi majd be” – próbálta megnyugtatni a szurkolókat Setién a klub legnagyobb sztárjával kapcsolatosan, akinek egyelőre 2021 júniusáig van élő szerződése Barcelonában.

Korábban Bartomeu is úgy nyilatkozott, számít Messire a következő években, illetve maga az érintett is elmondta többször, hogy legszívesebben maradna a katalánoknál.

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
19 órája

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
22 órája

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Argentína szabad kezet ad, Lionel Messi maga dönti el, hogy mikor vonul vissza

Minden más foci
2026.08.08. 09:57