Barca: Laporta harcba száll, és visszacsábítaná Guardiolát

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.05.12. 08:25
null
Joan Laporta 2021-ben elindulna a Barcelona elnökválasztásán (Fotó: AFP)
Az FC Barcelonát 2003 és 2010 között irányító Joan Laporta várhatóan újra harcba száll az elnöki székért – a klub korábbi első embere ezt most egy televíziós műsorban el is ismerte.

 

Az 57 esztendős sportvezető a katalán TV3-nak adott interjújában arról beszélt, hogy rendkívül izgatottan várja a 2021-es elnökválasztást, amire konkrét tervezettel készül– szavaiból úgy tűnik, hogy visszacsábítaná a klubhoz Pep Guardiolát.

„Nagyon szeretném, ha Guardiola visszatérne, de pillanatnyilag a Manchester Citynél van, úgyhogy ezt a döntést neki kell meghoznia. Ő a Barcelona szintjén van, és sok katalán szeretné, ha újra a klubnál dolgozna”– árulta el Laporta, hozzátéve, hogy megvannak a jelöltjei arra az esetre, ha megnyeri az elnökválasztást.

„Majd ha eljön az ideje, felveszem a kapcsolatot azzal a személlyel, akit a megfelelőnek találunk arra, hogy 2021-től átvegye az együttes irányítását.”

A Barcelona labdarúgócsapata Laporta elnöksége idején négy bajnoki címet és két Bajnokok Ligáját nyert.

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40
Ezek is érdekelhetik