La Liga: Ronaldo elmondta, kiknek a játékát élvezi a legjobban

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.05.31. 15:32
null
Ronaldo szerint klubja, a Valladolid öt éven belül a Bajnokok Ligájáért küzd majd (Fotó: AFP)
Ronaldo az As spanyol sportnapilapnál tett látogatása során elárulta, hogy jelenleg melyik az az öt labdarúgó, akinek a legjobban élvezi a játékát.

Ronaldo a pályafutása alatt nagyon sok szurkolót szórakoztatott a játékával, ezért az As szerkesztőségében tett látogatása során arról kérdezték, hogy ő jelenleg kiknek élvezi a legjobban a játékát.

„Természetesen Messinek. Ő az első számú, legalább 20-30 évnek el kell telnie, hogy hasonlóan nagy tehetséget láthassunk. Továbbá Szalah, Hazard és Neymar játékát is szeretem nézni, és ott van még Mbappé is”mondta Ronaldo.

A kétszeres világbajnok és kétszeres aranylabdás excsatárt arról is kérdezték, hogy mit szól ahhoz, hogy Mbappét sokan hozzá hasonlítják.

„Sokan azt mondják, hogy hasonlít rám. Nagyon gyors, jól fejezi be a támadásokat, nagyszerű megmozdulásai vannak, mindkét lábával remek. Vannak hasonlóságok, de nem szeretem az összehasonlításokat, különösen ha két különböző érában játszó játékost akarnak összemérni…”

Ronaldo arról is beszélt, hogy szerinte a spanyol La Liga hol helyezkedik el a sokak által a világ legjobb bajnokságának tartott angol Premier League-hez képest.

„Nem mondanám, hogy a Premier League egyértelműen jobb a miénknél. Talán a kluboknak több bevétele van a televíziós közvetítési jogokból, de a jobb játékosok, legalábbis többségében Spanyolországban vannak.”

A Real Valladolid elnökeként és tulajdonosaként arról is beszélt, hogy szerinte a jelenleg a La Ligában a kiesés elől menekülő klubja öt éven belül a Bajnokok Ligája-indulást érő helyekre is esélyes lesz. Jelenleg egy erős csapat kialakításán dolgoznak, továbbá a stadion felújítása és az akadémia megreformálása is tervben van a Valladolidnál.

Legfrissebb hírek

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája

Minden más foci
17 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18
Ezek is érdekelhetik