Videó: amikor Ronaldinho remek mozdulat után bombázott a kapuba

T. D.T. D.
2020.05.09. 11:04
null
A 23 éves Ronaldinho gyorsan letette a névjegyét Barcelonában (Fotó: AFP)
A járványhelyzet miatt a sportvilágban is megállt az élet, így korábbi emlékezetes jeleneteket elevenítünk fel, hogy enyhítsük a focihiányt. Ezúttal 2004 februárjáig megyünk vissza az időben, a főszereplő Ronaldinho! 

Ronaldinho első barcelonai idényében jártunk, a brazil segítségével a katalánok ekkortájt indultak el az igazán nagy sikereik felé. Habár ebben az évben még nem nyert kupát a Barca, áprilisban hét év után először idegenben legyőzte a Real Madridot, s ezt az eredményt Xavi is a felemelkedés kezdetének tekintette.

Az említett jelenet még februárban történt: az FC Barcelona az Osasunához látogatott a bajnokság 23. fordulójában, Javier Saviola és Punal góljainak köszönhetően 1–1 volt az állás – egészen a 77. percig. Ekkor Xavi beívelt szögletét követően Edgar Davids szúrta kapura a kifejelt labdát, ám a holland eltörte a labdát. Viszont szerencséjére a tizenhatoson belül ólálkodott Ronaldinho, aki átvette a labdát, majda labdát felpörgetve átemelte védőjét, és a kapuba bombázott. Ezzel a góllal nyerte meg a meccset a Barca.

A katalánok ebben az idényben – a Valencia mögött – a második helyre értek oda a La Ligában, ám a következő idényben már összejött a bajnoki cím, majd egy évvel később a Bajnokok Ligája-győzelem is.

 

FC Barcelona (from ) on Twitter

GAL OF THE DAY! 1, 2, 3...BOOM! @10Ronaldinho https://t.co/bxUzbwZXTl



 

Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
Tegnap, 0:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37