Spanyolország: Casillas mégsem pályázik a szövetség elnöki posztjára

MTI MTIMTI MTI
2020.06.15. 14:07
null
Iker Casillas mégsem pályázik a szövetség elnöki posztjára (Fotó: AFP)
Februári bejelentésével ellentétben Iker Casillas mégsem száll versenybe a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) elnöki posztjáért.

 

A világbajnok és Európa-bajnok kapus hétfőn a Twitter-oldalán közölte, az ország szociális, gazdasági és egészségügyi helyzete miatt gondolta meg magát.

„Az elnökválasztás másodlagos lett, és ez most nem a megosztás ideje. Azt nem zárom ki ugyanakkor, hogy a következő szavazáson megméretem magam” – jelentette ki a 38 éves futballista.

Az FC Porto játékosa lett volna a jelenlegi elnök, Luis Rubiales egyik lehetséges kihívója. Az RFEF tisztújító közgyűlésére augusztusban kerül sor.

Casillas a Real Madrid akadémiáján nevelkedett, pályafutása nagy részét a spanyol fővárosban töltötte: 1999 és 2015 között 725 tétmérkőzésen lépett pályára, öt bajnoki cím és három Bajnokok Ligája-diadal részese volt. Ezenkívül a spanyol Szuperkupát négyszer, a Király Kupát és az európai Szuperkupát egyaránt kétszer hódította el. Nála többször csak Raúl öltötte magára a Real mezét (741).

A kapus 2015 nyarán igazolt át az FC Portóhoz, amellyel tavalyelőtt bajnok volt, szerződése 2021 nyaráig szól. Tavaly május 1-jén szívrohamot kapott, de nem jelentette be visszavonulását, novemberben pedig ismét edzésbe állt. A spanyol válogatottban 167-szer lépett pályára, 2008-ban és 2012-ben Európa-bajnokságot, 2010-ben világbajnokságot nyert a nemzeti együttessel.

null

null



 

Legfrissebb hírek

Visszavonul a spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgója

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 13:48

Andrés Iniesta: Spanyolország még csak évek múlva lesz a csúcson

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 10:46

Merino duplájával fordított a világbajnok, Perisic hiába lőtt gólt, kiállították, és kikaptak a horvátok

Minden más foci
2026.10.06. 22:40

Lamine Yamal pazar gólt tekert, Spanyolország a cseheket is lelépte az NL-ben

Minden más foci
2026.10.03. 22:42

Videó: vastaps és ováció fogadta Luka Modricot Sevillában

Minden más foci
2026.09.30. 09:35

Luis de la Fuente: Ez a csapat még nem érte el a teljes potenciálját

Spanyol labdarúgás
2026.09.30. 08:05

Spanyolország már 40 meccse veretlen – Yamalék kiütötték a horvátokat

Minden más foci
2026.09.29. 22:42

Luka Modric visszatér, győzelemre vezetné a horvátokat Sevillában

Minden más foci
2026.09.29. 14:05