Spanyolország: lesújtó hírt jelentett be L. Enrique korábbi segítője

T. D.T. D.
2020.06.18. 17:28
null
Súlyos betegséggel küzd Juan Carlos Unzué (Fotó: AFP)
Szomorú okból hívott össze sajtótájékoztatót Juan Carlos Unzué: a Barcelona korábbi kapusa és edzője bejelentette, hogy amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS, más néven Lou Gehrig-betegség) szenved.

 

A gyógyíthatatlan betegség a központi idegrendszer mozgató idegsejtjeit támadja meg, aminek következtében az izmok lassan elsorvadnak.

„Jelenleg jól érzem magam, elég erős vagyok mentálisan ahhoz, hogy ezzel a betegséggel éljek. Becsülöm azt, amit eddig az élettől kaptam. Megéri élni, akkor is, amikor úgy tűnik, hogy minden összeomlik” – mondta a sajtótájékoztatón Unzué, nem kis lelkierőről bizonyságot téve. Hozzátette, orvosai szerint négy évig maradhat még életben.

Az 53 éves szakember játékosként a Barcelonában is kipróbálhatta magát öt meccs erejéig, ám a Sevilla kapuját 241 mérkőzésen védhette. Az említett csapatokon kívül az Osasuna, a Tenerife és az Oviedo futballistája volt. Az utánpótlás-válogatottakban többször is szerepelt, de a felnőttek között nem mutatkozhatott be a nemzeti csapatban.

Profi karrierje után edzőnek állt: 2010-ben a Numancia trénere lett, dolgozott a Racing Santandernél, a Celta Vigónál, illetve 2014 és 2017 között Luis Enrique segítőjeként a Barcelonánál – többek között az ő munkájának eredménye a Barcelona 2014–2015-ös idényben bemutatott triplázása is. Luis Enrique távozásakor több játékos is azt szerette volna, ha ő veszi át az együttes irányítását, ám végül Ernesto Valverdére esett a választás.

A Barca után visszatért egy ideig a Celtához, majd legutóbb – 2019-ben – a Gironát irányította. A sajtótájékoztatón bejelentette, hogy nem vállal többé edzői munkát.

Legfrissebb hírek

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
15 órája

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30